Megszólalt az IMF-vezér: ennek azért bőven lehet majd örülni 2024-ben

MTI2024. január 17. 19:33

A globális gazdasági növekedés tavaly némileg meghaladta a vártat, és ennek pozitív következményei lesznek 2024-ben - mondta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója.

"A világgazdaság rendkívül ellenálló volt" - mutatott rá az IMF vezetője, aki Davosban adott interjút a Bloomberg hírügynökségnek.

Krisztalina Georgieva az amerikai gazdaság kapcsán úgy fogalmazott, hogy "puha landolást" vár, mivel a kamatlábak csökkenni kezdenek.

Gita Gopinath, az IMF első helyettese a davosi világgazdasági fórum egyik keddi rendezvényén ugyancsak azt mondta, hogy megnőtt az esélye az amerikai gazdaság "puha landolásának". Gopinath arról is beszélt, hogy mivel az infláció elleni küzdelem még nem zárult le, ezért "kicsit korainak" tartja a pénzpiacoknak azt a várakozását, hogy a világ vezető jegybankjai gyorsan kamatot kezdenek csökkenteni. Hozzátette: az IMF is számít kamatcsökkentésekre, de erre inkább valamikor az év második felében kerülhet sor.

Októberi világgazdasági kitekintésében (WEO) az IMF előrejelzése szerint a világgazdaság 2023-ban 3 százalékkal, 2024-ben 2,9 százalékkal nő. Legfrissebb előrejelzését január végéig ismerteti az IMF.

Címkék:
gdp, mti, imf, világgazdasági fórum, gazdasági növekedés, nemzetközi valutaalap,