Küszöbön a harmadik világháború? Súlyos lépésre készül a kínai elnök, ez mindent boríthat

Pénzcentrum2024. január 16. 20:00

Számos jel arra mutat, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Tajvan lerohanására készül, az elmúlt időszakban ugyanis országa hadseregének több magas rangú vezetőjét is lecserélte. Tette ezt azért, mert azok ódzkodtak egy esetleges háború kirobbanásától. Elemzők szerint a helyzet összességében aggasztó, és amennyiben a kommunista állam úgy dönt, hogy erőszakkal érvényesíti területi követeléseit a szigetországgal szemben, úgy az Egyesült Államokkal találhatja szembe magát, ami akár egy globális háborúhoz is vezethet.

Komoly tisztogatásba kezdett Hszi Csin-ping kínai elnök az országa hadseregét illetően, az elmúlt időszakban olyan tábornokokat nevezett ki, akik hajlandóak lennének egy Tajvan elleni hadviselésre - számolt be róla a DailyMail. Márpedig ebből arra lehet következtetni, hogy Kína attól sem rettenne vissza, hogy az Egyesült Államokat egy fegyveres konfliktusba sodorja bele, vagy hogy egy nagyobb háború robbantson ki. Legalábbis Gordon Chang, kínai szakértő szerint a kommunista pártállam vezetője a harcra kész tisztek kiválasztásával ezirányú akaratát igyekszik érvényesíteni, amikor a háborútól ódzkodó vezetőinek helyére agresszívabb felfogású tábornokokat ültet. 

Hiszen Kína egyértelműen a saját területének tekinti Tajvant, és az erőszakot sem zárja ki arra vonatkozóan, hogy az újraegyesítés megtörténjen.

Tajvan azonban nem adja be könnyen a derekát, ami abból is látszik, hogy a szigetország nemrég olyan elnököt választott, aki egyenesen ellenzi a Kínával való újraegyesülés lehetőségét. Márpedig ez nem segít feloldani a két ország között húzódó feszültséget.

Hszi Csin-ping egyébként 2012-es hatalomátvétele óta folyamatosan a maga képére próbálja formálni a kínai hadsereget. Ennek egyik mérföldköveként tavaly decemberben 9 magas rangú tisztet rúgott ki, amit bár egyes elemzők és az amerikai hírszerzés is korrupcióellenes intézkedésként értelmezett, ám Gordon Chang szerint a lépés valószínűleg csak a hadviseléstől ódzkodó vezetők kisöprését jelentette a hadseregből. 

Mint ahogyan ennek korábban már egyértelmű jele is volt, amikor 2022 februárjában a kínai légierő tábornoka azért kapott felfüggesztett halálbüntetést, mert óva intette országát Tajvan megszállásától. 

A kínai elnök tisztogatása amúgy nem csak egy esetleges háború kitörése szempontjából aggasztó, hanem a fegyveres konfliktus minőségét illetően is nyugtalanító. Erről már Joel Wuthnow, Kína-szakértő, az amerikai Nemzetvédelmi Egyetem tudományos főmunkatársa beszélt a Business Insidernek. Kifejtette, szerinte

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

az elbocsátott kínai parancsnokok a kínai rakétaerőkkel voltak kapcsolatban, ami az egyik kritikus elemét jelentené a Peking által elrendelt esetleges katonai hadjáratoknak.

Amikből egyébként vélhetően nem is csak egy lehet a jövőben, hiszen Kína a Tajvannal szembeni területi követelései mellett nagyon komoly vitákat folytat Indiával, Japánnal és a Fülöp-szigetekkel is. 

Kissé megnyugtató ugyanakkor, hogy a hadseregen belüli átszervezés, valamint az egyre militarisztikusabb retorikája ellenére - ide értve az újévi beszédét, amelyben gyakorlatilag hadat üzent Tajvannak - Hszi Csin-ping nem rohane egyből fejjel a falnak, azaz az oroszok Ukrajnával szembeni inváziója, valamint a konfliktus Putyinra gyakorolt hatásai óvatosságra késztetik őt. 

Gordon Chang mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi globális feszültségek kísértetiesen hasonlítanak a második világháborút megelőző időszakra, amikor a világban zajló különálló konfliktusok egy nagyobb háborúvá olvadtak össze. Erre pedig ma is minden esély megvan, azaz a most még regionális szinten zajló feszültségek a jövőben világméretű összecsapássá érhetnek.

Címkék:
kínai, katona, amerika, katonaság, globális, kína, kínaiak, háború, orosz-ukrán háború, világháború,