Egyre nagyobb bajban vannak a legszegényebb magyarok: már esélyük sincs kitörni

Pénzcentrum2023. december 18. 08:35

Egy friss kutatás adatai alapján egyértelműen kimutatható, hogy a szegénység és a társas kapcsolatok közötti összefüggés az úgynevezett akkumulációs hipotézis szerint alakul, vagyis a szegényebbeknek kevesebb és rosszabb kapcsolata van.

Magyarországon a szegényeknek sokkal rosszabb kapcsolati hálója van, mint a gazdagoknak. Tehát egy „lefelé tartó kirekesztettségi spirál” működhet, vagyis a szegénység a társas kapcsolatok gyengüléséhez vagy elvesztéséhez vezethet, a kapcsolatok leépülése pedig további elszegényedéssel járhat együtt - írja a Telex egy friss tanulmány alapján. 

Albert Fruzsina és Hajdu Gábor Szegénység és kapcsolati tőke című tanulmánya a válaszadók kapcsolatrendszerét kilenc szempont szerint vizsgálta, amelyből három a kapcsolati háló méretére, három az összetételére, egy a társas interakciókra, kettő pedig a szubjektív társadalmi integráltságra vonatkozik.

A kutatás szerint a szegények mind a kilenc szempontból rosszabb, vagy sokkal rosszabb kapcsolatokkal rendelkeznek, mint a nem szegények. A kapcsolati hálójuk jelentősen, 10-20 százalékkal kisebb.

 

Címkék:
szegénység, gazdaság, kutatás, friss, társas, szegények, kapcsoalt,