Már megint Európa sereghajtói között Magyarország: ebből egyhamar nem állunk fel

Pénzcentrum2023. december 6. 18:04

Közzétette az uniós kiskereskedelemről szóló legfrissebb adatait az Eurostat. Kiderült, az összes tagállam közül csak Szlovéniában volt nagyobb a zuhanás, mint Magyarországon.

Egy év alatt az Európai Unióban és az eurózónában is visszaesett a kiskereskedelmi forgalom volumene, szeptemberhez képest azonban a valutaövezetben 0,1 százalékos, a teljes Unióban pedig 0,3 százalékos növekedés volt tapasztalható – derült ki az Eurostat adataiból. Eszerint szeptemberhez képest elsősorban a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma emelkedett, élelmiszerből továbbra is kevesebbet fogyasztottak az európaiak.

Magyarországon egy hónap alatt 0,3 százalékkal költöttek kevesebbet az emberek, mint szeptemberben, ennél nagyobb visszaesést csak a francia, a belga, az osztrák és a portugál forgalom mutatott, a tagállamok többségében már növekedés volt tapasztalható.

Magyar szempontból ennél is rosszabbul fest az éves adat, mely 6,5 százalékos forgalomzuhanást mutatott. Ez a szlovén 15,6 százalékos zuhanás mögött a második legrosszabb statisztika volt Európában, a harmadik helyezett Észtországban 5,5 százalékkal csökkent a forgalom.

Címkék:
vásárlás, magyarország, kiskereskedelem, gazdaság, eurostat, forgalom, eurostat adatok,