Már a rendőrség is nyomoz a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében: keresik a felelőst

Magyar Nemzet2023. november 13. 17:39

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával, a sajtóban megjelent hírek alapján – a körülmények tisztázása érdekében - hivatalból nyomozást rendelt el a Nemzeti Színháznál történt baleset ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a Magyar Nemzet. A cél, hogy tisztázzák, terhel-e bárkit is büntetőjogi felelősség.

Az ügyben a lap információ szerint Tényi István is feljelentést tett. Mint arról lapunk is beszámolt, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. A baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt, az előadást félbeszakították. A Nemzeti Színház másnap közleményt adott ki, melyben beszámolt a művészek egészségi állapotáról. 

A szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. Az ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes - írja a lap.

Címkék:
baleset, rendőrség, színész, nyomozás, brfk, színház, előadás, nemzeti színház,