Teljesen átalakul a hivatali menetrend: a megyei helyett jön a regionális ügyintézés

Pénzcentrum2023. október 30. 09:45

Január 1-jétől sok új módosítás lép érvénybe, ami a hazai békéltető testületeket érinti. Ilyen az is, hogy eddig megyei szinten működtek a testületek, amit most felvált a regionális szintű működés.

A békéltető testületek 1999 óta működnek Magyarországon, az alternatív vitarendezés lehetséges fórumaként. Ezek a testületek gyors, egyszerű és nem utolsó sorban ingyenes megoldást nyújtanak a fogyasztók és a cégek közötti viták rendezésére. Eddig ezek a békéltető testületek megyénként és a fővárosban szerveződő, független a kereskedelmi és iparkamara mellett működő érdekképviseleti szervek voltak. Azonban az Infostart információi szerint ez január 1-jétől megváltozik.

A közeljövőben ugyanis jelentős változások várhatóak, aminek a célja, hogy elérhetőbbé váljon a fogyasztóvédelem a fogyasztók számára. Ezért az eddigi helyett vármegyei helyett regionális struktúrát vezetnek be, ugyanakkor Pest megye és Buda továbbra is önálló marad. A fogyasztóknak továbbra is biztosítva lesz, hogy személyesen jelenhessenek meg a meghallgatásokon a megyeszékhelyeken. Mindezek mellett további 7 megyeji jogú város is bekerül a rendszerbe, így több helyen is lesz lehetőség a személyes meghallgatásra, ahol eddig nem volt.  

Címkék:
gazdaság, békéltető testület, január, szabályváltozás, fogyasztók, módosítás,