Megszólalt a kutató: nagyon veszélyes lenne elhinnünk, hogy legyőztük az inflációt

Népszava2023. október 9. 09:44

Az uniós források megérkezése jelenthetné a megoldást az infláció megfékezésére.

Nagyon veszélyes lenne elhitetni magunkkal, hogy az idei évben legyőztük az inflációt – idézi a Népszava Palócz Évának, a Kopint-Tárki vezérigazgatójának szavait. Palócz Éva mindezt a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács (KT) konferenciáján beszélt. A kutató szerint idén év végére 8 százalékra csökken az infláció, ám az még 2024-ben is 6 százalékos lehet, feltéve, hogy a kormány nem kezd erőszakos gazdaságösztönző politikát.

Mindehhez azt is hozzátette, hogy a megemelkedett árszínvonal tartósan velünk marad. Emiatt a kiskereskedelmi forgalomnak egy része elszivárog az országból, hiszen aki a határ 50 kilométeres körzetében lakik, az inkább külföldön intézi a vásárlásait – akár Ausztriában is.

Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főközgazdásza arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban megdőlt az a tétel, mely szerint az extrabevételek miatt jót tesz az infláció a költségvetésnek. A jegybanki számítások szerint idén a fogyasztás visszaesés miatt a tervezett 16 százalékos növekedés helyett csupán 0,1 százalékkal lesznek magasabbak az áfa-bevételek. Ez az egyetlen tétel 900 milliárd forinttal emeli az idei költségvetési hiányt – tehát nem csak a lakosság, de az államháztartás számára is káros az infláció. A főközgazdász szerint a kormány új, 5,2 százalékos GDP-arányos hiánycélja csupán szigorú kiadási kontroll mellett tartható, de a jövő évi 2,9 százalékos hiánycélt is kockázatok övezik.

Megoldást a Brüsszellel való kiegyezés jelenthetne. Halmai Péter akadémikus, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke úgy számol, ha Magyarország megkapná a tervezett 10,4 milliárd eurós (4000 milliárd forintos) támogatást és hitelt, akkor 2024-2027 között az éves átlagos gazdasági növekedés még konzervatív becslés szerint is 1,5 százalékkal magasabb lenne az alappályához képest.

Címkék:
európai unió, infláció, gazdaság, brüsszel, gazdasági növekedés, gazdasági recesszió,