Durvát lépett ez az ázsiai ország: kell-e rettegnünk attól, amit ők megcsináltak?

Pénzcentrum2023. augusztus 27. 10:07

12 évig tárolták, de nem megy tovább: a nyílt vízbe engedik a fukusimai erőmű radióaktív vizét. Az eljárás 330 évig is tarthat.

Akár 30 évet is igénybe vehet, mire az említett 1,370 millió köbméternyi radioaktív víztől meg tudnak szabadulni a japánok - ezt mondta az InfoRádiónak Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja. Mint elmondta, a fukusimai erőmű 2011-es katasztrófája után évekig nem tudták, mit lehetne kezdeni a vízzel, így jutottak el oda, hogy a tengerbe engedik.

Aszódi Attila hozzátette, hogy három fukusimai reaktor fűtése nyitott módon történik: vizet táplálnak a rendszerbe, ami áthalad a sérült üzemanyagon, ott mindenféle radioaktív anyagokat old ki, majd ez a víz összegyűlik az épületek aljában, majd onnan szivattyúzzák ki a szakemberek.

Miután a víz radioaktívan erősen szennyezett, a kibocsátás nem lehetséges, ezért végül tartályokban tárolják

- mondta a szakértő arról, mi szükség van az eljárásra.

Címkék:
víz, ország, japán, erőmű, ázsiai, atomerőmű,