Csúcstechnológiás logisztikai megoldások - az Aldi központjában jártunk

Pénzcentrum2023. augusztus 17. 10:30

Egy 255 ezer négyzetméteres telken helyezkedik el Biatorbágyon az a logisztikai központ, ahová az áruházlánc összes beszállítójától érkeznek a termékek. Naponta közel 140 kamiont fogadnak és 4000 raklapnyi ki- és beszállított terméket mozgatnak. A rendszer hatékonyságát mutatja, hogy 89 kamionnal el tudják látni mind a 167 hazai áruházat, átlagosan napi 300-400 km-t tesznek meg 5-6 forduló alatt, tehát körülbelül fele annyi kamion szükséges a kiszállításhoz, mint amennyi áruház van.

A diszkontfilozófia megalkotójaként az ALDI évtizedek óta fejleszti folyamatait, hogy a kiváló minőségű saját márkás termékeket mindig a lehető legalacsonyabb áron tudják a fogyasztók számára biztosítani. Ebben a legfontosabb az erőforrásokkal való hatékony tervezés, ezért azokon a területeken, amelyeken megvalósítható, a folyamatokat digitalizálják, valamint automatizált megoldásokat alkalmaznak, így az áruforgalom szervezése egyszerűbbé és pontosabbá válik. Ilyen a két éve bevezetett időkapus rendszer is, amely révén a logisztikai központban kevesebb emberi erőforrás bevonásával több kamiont tudnak fogadni. 

Az árufogadás mellett a Biatorbágyon található központban történik a komissiózás is, a kiszállítás pedig közel 10 hektárnyi extra raktárterületen valósul meg. A központ, ahol naponta akár 140 kamion is megfordul, éjjel-nappal nyitva van, és a termékek mozgatásához mintegy 400 targonca van a segítségükre. 

Saját kamionflottájuk 89 teherautóból áll, amelyből kettő elektromos meghajtású: a két elektromos kamionból a nagyobbik 33, a kisebbik 20 raklapos. 

A raktáron belül az üzletlánc olyan félautomata polcrendszert vezetett be, amely a lassan forgó, nagy készletű, hosszú előrendelési idővel rendelkező termékeknél teszi hatékonyabbá a raktározást és a kiszállítást. Az olcsóbb tárolás is hozzájárul az összköltségszint alacsonyan tartásához, a fogyasztó ebből pedig annyit érzékel, hogy alacsonyabb a termék ára.

Miért könnyebb a saját márkás termékek kezelése?

A beszerzéskor az ALDI minden paraméterét saját maga határozza meg, tehát a beltartalom és az ár mellett a csomagolás méretét, módját is ők írják elő. A saját márkás termékek csomagolása a termék megvédésén és a szükséges információk tartalmazásán túl az értékesítést is támogatják, hiszen azok jellemzően prezentációs kartonokban jutnak el az üzletekbe. 

A frisshús és a zöldség-gyümölcs legfeljebb nyolc órát tölt a raktárban, míg a délután érkező friss termékeket már éjjel, vagy másnap hajnalban kiszállítják az üzletekbe. Egyes húsok, tejtermékek a vágástól, illetve fejéstől számított 24-36 órán belül az ALDI polcain találhatók. 

Milyen technológiák teszik hatékonnyá a szállítást?

A termékek megrendelését automatizált szoftver végzi, amely a korábbi időszakok értékesítési tapasztalataiból kiindulva javaslatot tesz a megrendelés optimális mennyiségére, ezáltal egyszerre biztosítva a termékek elérhetőségét. Az üzletvezetőnek lehetősége van a megrendelésen bármilyen irányban módosítani – ez különösen az ünnepi időszakokban fontos lehetőség.

Fotók: Pénzcentrum

Címkék:
élelmiszer, aldi, kereskedelem, saját márka, logisztika,