Mi folyik a magyar munkahelyeken: hát már pihenni sem hagyják a melósokat?

Pénzcentrum2023. május 18. 11:00

Több pontban is sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon – állapította meg a napokban a Szociális Jogok Európai Bizottsága. A szervezet szerint a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg a  munka törvénykönyve-módosítás, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munkaidőkeret alkalmazását. A szervezet a szociális párbeszéd rendezésére is felszólította a kormányt és minden tagszervezet nevében elvárja a kritizált jogi helyzet minden pontjának mielőbbi rendezését.

Elsősorban a dolgozók munka- és pihenőidejét valamint a szakszervezeti jogok hazai rendszerét bírálta a napokban kiadott jelentésében a Szociális Jogok Európai Bizottsága. Az Európa Tanács égisze alatt működő bizottság a munkavállalói jogok európai minimumát rögzítő Szociális Karta magyarországi érvényesülését vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a hazai munkajogi rendszer egyes elemei a Magyarországon is ratifikált nemzetközi egyezmény minimumát sem érik el – ismertette a jelentés lényegét Zlati Róbert.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint különösen aggasztó – bár az érdekvédelmi szervezetek számára egyáltalán nem meglepő –, hogy a bizottság is úgy látja, több pontban sérülnek a magyar munkavállalók jogai. A pihenéshez való jogot Magyarországon a járványhelyzet ürügyén bevezetett 24 hónapos munkaidőkeret sérti súlyosan – ismertette a nemzetközi jelentés részleteit az elnök. Márpedig megfelelő pihenőidő a magyar munkavállalóknak is jár - szögezte le.

A szervezet korábban jelezte az ellenőrző bizottságnak, hogy az elmúlt években több munkáltató is tudatosan, a hatékony munkavállalói szerveződés elfojtása céljából bocsátotta el a helyi szakszervezeti tagokat, tisztviselőket. Sokan azért nem lépnek be a szakszervezetbe, mert tapasztalják, hogy a munkáltatók következmények nélkül bármikor semmibe vehetik az érdekvédelmi szervezetek jogait is.

 

Címkék:
szabadság, szakszervezet, munkavállaló, gazdaság, munkáltató, munkavállalás, pihenőidő, pihenőnap,