Kamu építési vállalkozókat füleltek le: 800 millió forintot csaltak el

MTI2023. május 12. 17:04

Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a tevékenységbe bevont alvállalkozók még a látszatra sem adtak, eszközeik és dolgozóik nem voltak, így természetesen munkát sem végeztek, és nem is végeztettek. A felek közötti banki utalásokkal, illetve pénzfelvételekkel hamis gazdasági eseményeket igyekeztek álcázni, amelyek után áfát igényeltek vissza - ismertette a vámhatóság.

A NAV munkatársai tíz helyszínen csaptak le a bűnszövetség tagjaira. Az elfogásokra szervezett akcióban a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után. A pénzügyőrök 380 millió forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat, vevőköveteléseket, valamint bankszámlákat.

A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot letartóztatott a bíróság - tudatták a közleményben.

Címkék:
csalás, NAV, csaló, bíróság, millió, építési vállalkozók,