Brutális a hiány a magyar költségvetésben: pedig nagyot kaszált az állam a horrorinfláción

Pénzcentrum2023. április 25. 12:02

Durva hiány van a magyar költségvetésben, és arányaiban még magasabb is, mint tavaly volt.

2089,7 milliárd forintos hiányt halmozott fel az államháztartás központi alrendszere az év első három hónapjában - ez derült ki abból a negyedéves jelentésből, amit ma tett közzé a Pénzügyminisztérium. Azt is megtudtuk, hogy a központi költségvetés 2019 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 18,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 89,6 milliárd forintos hiányt mutattak - vagyis nagyon súlyos hiány van az államkasszában.

Az is kiderült, hogy az államháztartás bevétele három hónap alatt 8398 milliárd forint volt, ez az érték 19 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kiadások ezzel szemben 10 487,7 milliárd forintra rúgtak, ez 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Nagy kérdés, hogy az államháztartási hiány így tudja-e majd tartani azt, hogy az éves hiány legfeljebb 3400 milliárd forintos lehet.

Címkék:
áfa, állam, gazdaság, hiány, pénzügyminisztérium, forintgyengülés, államháztartás, államháztartási hiány, áfabevétel, államháztartás hiánya,