Megint lecsapott a NAV: negyvenmillió nincs meg, de nyomra akadtak

MTI2023. február 3. 16:31

Egy cinktömbök körbeszámlázására berendezkedett társaságot fedett fel és negyvenmillió forintos adóhiányt állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Online Számla rendszer adatainak elemzésével - közölte a NAV.

A közleményben kiemelték, hogy a körbeszámlázásban résztvevő társaságok úgy utaztattak és számláztak országhatárokon átívelően több millió forint értékű cinket, hogy az áru a folyamat végén visszakerült az eredeti értékesítőhöz.

Kifejtették: a fémáru számlázása egy szlovák társaságtól indult, majd egy cseh cégen keresztül került papíron az első magyar félhez, ahonnan még további két magyar cég közbeiktatása után jutott el a haszonhúzóként azonosított adózókhoz. Ők végül ugyanannak a szlovák társaságnak számlázták ki a cinket, ahonnan pár nappal korábban a számlázás elindult. A haszonhúzó láncszemet időnként cserélték.

Az áru útja eltért a számlázás útjától, nem került a számlákon szereplő társaságok valós birtokába, mindig külső raktárak bevonásával igyekeztek a termék mozgását igazolni, és ezzel a tényleges gazdasági tevékenység látszatát kelteni - részletezte végül a NAV.

Címkék:
NAV, számla, adócsalás, szlovák, társasági adó, számlázás, áru, bűnügy, számlagyár,