Szárnyalt a magyar tőzsde, de az OTP az igazi úr: itt van a friss elemzés

Pénzcentrum2023. február 1. 21:33

Ígéretesen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉT első számú indexe, a BUX index 45 339,2 ponton zárt, amely a decemberi hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékos növekedést jelent. A részvénypiac januári összforgalma mérsékelt volt, 205 milliárd forintot tett ki, amely 9,3 milliárd forint napi forgalomnak felel meg. A három leginkább kelendő részvénynek ezúttal is az OTP Bank, a Richter és a MOL bizonyult – míg a bank papírjával 128,8 milliárd, a gyógyszertársaságéval 40,3 milliárd, az energetikai vállalatéval 26,6 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés. A befektetési szolgáltatók közül az első helyen a Wood&Company zárt, akit a második helyen a Concorde, a harmadikon pedig az Erste Bank követett.

Közzétette januári elemzését a Budapesti Értéktőzsde - ebből többek között az derült ki, hogy az évtizedek óta nem látott értékű infláció és a kereslet-kínálat dinamikájának folyamatos ingadozása miatt az amerikai jegybank, a Fed agresszív ütemben emelte a kamatokat, illetve a jövőben további növelést tervez. A tevékenység hatására az amerikai indexek nehézségeket éltek át, a Dow Jones 0,8%-ot, a S&P 500 1,3%-ot, a Nasdaq pedig 2,1%-ot esett. 

Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX index csökkenés helyett januárban tovább emelkedett, 45 339,2 ponton zárt, amely 3,5 százalékos növekedést jelentett decemberhez képest. A legmagasabb értéket, 46 901,7 pontot a hónap második felében érte el. A korábbi hónapokhoz hasonlóan az OTP Bank papírjaival folyt legmagasabb összegben a kereskedés, 128,8 milliárd forint értékben, amely az összforgalom 62,7%-át tette ki. A bankpapír ismét erős hónapot tudhat maga mögött, amelyet a 7,1%-os részvényárfolyam emelkedése is jelezte. Az OTP Bankot ismét a Richter és a MOL követte, 40,3, illetve 26,6 milliárd forintos forgalommal. 

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 205 milliárd forintot ért el, amely kereskedési naponként átlagosan 9,3 milliárd forint forgalmat jelentett. A befektetési szolgáltatók versenyét ezúttal is a Wood&Company nyerte 105,5 milliárd forinttal. A második helyet a Concorde szerezte meg 104,4 milliárd forinttal. Az Erste Bank pedig 89,8 milliárd értékű forgalomra tett szert, amellyel a harmadik helyre került.

Az árupiaci szektorban 154,8 millió forint összegben zajlott a kereskedés, amelynek 63,2%-a a fenntartható takarmánybúzából, 19,6%-a a takarmánykukoricából, 17,3%-a pedig a nagy olajtartalmú napraforgómagból származó kereskedésből tevődött össze.

Címkék:
bank, otp, milliárd, milliárdok, kereskedés, forintárfolyam, tőzsdeindex, árutőzsde, budapesti tőzsde,