12 milliárd dollár: szép ajánlatot kapott Magyarország, csökkenhet a devizaadósság

MTI2023. január 5. 11:58

Magyarország sikeresen bocsátott ki devizakötvényeket 4,25 milliárd dollár értékben. A befektetők érdeklődése háromszorosan haladta meg a kínált mennyiséget, több mint 12 milliárd dollárnyi ajánlatot tettek - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán. Hozzátette, a jelentős érdeklődés azt mutatja, hogy továbbra is erős a befektetői bizalom a magyar gazdaság iránt. Ehhez alapot ad, hogy tavaly a vártnál jobban csökkent az államadósság, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 76,8 százalékról 73,5 százalékra javult.

Hangsúlyozta, a befektetők értékelik, hogy a költségvetési hiány az eredetileg tervezett 5,9 százalék helyett a választási év és a háborús válság ellenére is 4,9 százalékon teljesült. Ismertette, hogy 2010 óta a külföldiek kezében lévő államadósság aránya kétharmadról egyharmadra csökkent, a devizaadósság aránya 50 százalékról 30 százalék alá javult. A devizaadósság aránya a mostani kibocsátással is 30 százalék alatt marad.

Varga Mihály azt közölte, a bevont források egy részét rövid lejáratú dollárkötvények előtörlesztésére fordítja Magyarország. Kijelentette: a kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, tovább csökkenő államadóssággal és alacsonyabb hiánnyal számolnak idén is.

Az Államadósság Kezelő Központ szintén közölte a honlapján a hírt, hogy Magyarország 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki 5, 10 és 30 éves futamidejű devizakötvényeket január 4-én. A befolyó összeget általános finanszírozási célokra, és részben a jelenleg zajló, 2023. január 4-én meghirdetett, 2023-ban és 2024-ben lejáró dollár kötvényekre vonatkozó visszavásárlási tender elszámolására fogják felhasználni - írták a közleményben. Szintén kiemelték, hogy a kötvények iránt háromszoros volt a befektetői érdeklődés.

Ismertetik, hogy az 5 éves futamidejű, 2028. május 22-én lejáró, 1,5 milliárd dollár összegű kötvény évi 6,125 százalékos fix kamatot fizet, hozama 6,273 százalék. Ez 2,40 százalékos hozamfelárat jelent a hasonló lejáratú amerikai államkötvényhez képest.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 10 éves futamidejű, 2032. szeptember 22-én lejáró, 1,5 milliárd dollár összegű kötvény évi 6,25 százalék fix kamatot és 6,509 százalék hozamot fizet. A hozamfelár 2,80 százalék. A 30 éves futamidejű, 2052. szeptember 25-én lejáró, 1,25 milliárd dollár értékű kötvényt évi 6,75 százalékos fix kamattal és 7,098 százalék hozammal bocsátották ki. Hozamfelára 3,25 százalék. A dollárkötvényeket az eredeti hozam indikációnál 0,20, 0,20, illetve 0,25 százalékponttal szűkebben sikerült árazni, köszönhetően az év elejét jellemző kedvező nemzetközi piaci környezetnek - írta az ÁKK.

Címkék:
magyarország, deviza, kötvény, gazdaság, dollár, varga, milliárd, varga mihály, kötvénykibocsátás,