Komoly spórolást jelentett be a főváros: leáll az egyik ikonikus járat

Pénzcentrum2022. november 4. 09:32

Bár a városházán azt ígérték, hogy a pénzügyi nehézségeket nem bezárásokkal akarják enyhíteni, most azonban mégis arról születhetett döntés, hogy a fogaskerekűt leállítják.

Hiába ígérte a főváros, hogy nem lesznek bezárások, a VG több szakmai forrásból úgy értesült, hogy a budapesti fogaskerekűt mégis leállítják és határozatlan ideig nem fog közlekedni. Tudomásuk szerint a fogas legjobb esetben is majd csak a jövő tavasszal szállíthat újra utasokat.

Több tematikus Facebook-oldal ugyancsak arról számolt be tegnap, hogy a hivatalos nevén 60-as villamos működését felfüggesztik. Az információk szerint a városháza takarékoskodásból hozta meg ezt a döntést.

Jelenleg a lakosság és a kirándulóforgalom számára eleve csak meglehetősen hiányos pótlási rendet kínál a BKK, ami hozzájárul a fogaskerekű kihasználatlanságának stabilizálódásához. Ez pedig végső soron csak felgyorsítja a negatív folyamatokat. A HBweb szakmai oldal arra mutatott rá, hogy ha valamikor újra is indítják a fogaskerekű vasutat, az több mint valószínű, hogy megnyirbált üzemidővel, még ritkább követési időközzel fog megtörténni.

Bár a közelmúltban voltak arra jelek, hogy hiába a fogaskerekű fejlesztésének előkészítése, végül a projekt az út szélén maradhat, a fogas leállítása mindenképpen meglepő lépés. Karácsony Gergely főpolgármester többször is arról beszélt, hogy a BKV működését és a közösségi közlekedés rendjét nem fogja érinteni a főváros pénzügyi helyzete, valamint az energiaválság.

Címkék:
fogaskerekű, Budapest, spórolás, leállás, főváros, fővárosi önkormányzat,