Ezért van zuhanórepölésben a forint: vajon elértük már a lejtő alját?

G72022. szeptember 30. 09:31

A forint a legújabb mélyrepülésének alját majdnem 424 forintos euró- és 437 forintos dollárárfolyamnál érte el. Európa legtöbb országait mind sújtja a mostani válság, ám a forint mégis sok esetben a regionális valuták teljesítményét is alulmúlja, ha gyengülésről van szó.

Az MNB kedden bejelentett ugyan egy újabb kamatemelést, de sokak számára meglepő módon azt is hozzátette, hogy a 13 százalékra növelt alapkamat után a ciklusnak ezennel vége, vagyis nem lesz további emelés a jövőben. Meglehetősen aggasztó, hogy a 13 százalékra tett magyar kamat Európában a harmadik legmagasabb (csak Ukrajnában és Moldovában kapnak ennél nagyobb hozamot a befektetők), de a jelek szerint még ez sem fogja vissza a forintgyengülést - írja a G7.hu.

A portál elemzők segítségével sorra veszi, mely tényezők állhatnak még a kamatemelési ciklus lezárásán kívül a forint gyengülése mögött:

  • Magyarországnak továbbra sincs megállapodása az uniós pénzek folyósításáról, és ha a kormányzati kommunikációtól eltekintünk, akkor nem is látszik, hogy előrelépés lenne ebben az ügyben;
  • az MNB legutóbbi lépéseit nem fogadta pozitívan a piac;
  • egyre romlik az ország külső egyensúlyi pozíciója, és
  • legutóbb például az egyes minisztériumi kifizetések befagyasztása vagy a sajtóban az IMF-hitel előszobájának emlegetése sem azt a képzetet kelti, hogy szilárd alapokon állna a válságkezelés 
Címkék:
mnb, euró, forint, kamatemelés, forintgyengülés, imf, eur huf, mnb kamatdöntés,