Sűrű hét volt a tőzsdén: csökkenő forgalomban esett a BUX

MTI2022. szeptember 25. 19:03

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 657,41 ponton zárt pénteken, 1399,77 ponttal, 3,49 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél

 A részvénypiac heti forgalma 47,9 milliárd forint volt az előző heti 53,8 milliárd forint után, a vezető részvények gyengültek. Összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte: az OTP, a Mol és a Richter árfolyamát is jelentős esés jellemezte a héten. Jelezték, hogy célárcsökkentés érkezett a Mol-ra, a lengyel PKO 2949 forintról 2608 forintra csökkentette a vállalatra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is tartás.

A hét gazdasági eseményei közül kitértek egyebek mellett arra: Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke elmondta, hogy a legutóbbi kamatdöntő ülésen bejelentett likviditásszűkítő intézkedések eredményesek, így a korábbinál kisebb mértékű kamatemelések is elegendő monetáris szigorítást jelentenek. A jegybank alelnöke szerint egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, hogy mérlegelni kell a kamatemelési ciklus lezárását, ugyanakkor hosszú ideig fenn kell majd tartani a rendkívül szigorú monetáris kondíciókat - idézte fel az Equilor.

  • A héten a Mol árfolyama 4,21 százalékkal esett 10,34 milliárd forintos forgalomban, a papír 2410 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.
  • Az OTP árfolyama 3,81 százalékkal csökkent, a részvény 8328 forinton zárt pénteken, heti forgalma 26,79 milliárd forint volt.
  • A Richter 2,44 százalékkal 7400 forintra gyengült a héten, forgalma meghaladta a 8,75 milliárd forintot.
  • A Magyar Telekom jegyzése 1,64 százalékkal csökkent, pénteken 300 forinton zárt a részvény, a héten 817,3 millió forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3684,76 ponton zárt a héten, ami 120,06 ponttal, 3,16 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címkék:
forint, otp, mol, tőzsde, magyar, milliárd, richter, részvények, bux, bét, bux index,