Államcsődtől tart a volt pénzügyminiszter: tarthatatlan a rezsicsökkentés és a benzinárstop

Pénzcentrum2022. augusztus 11. 09:48

Államcsőd veszélye fenyegeti Magyarországot Bokros Lajos szerint. A korábbi pénzügyminiszter kifejtette, hogy szerinte a gazdasági problémákat a háború csak felerősítette. Elmondta, a helyzeten javíthatna a benzinárstop és a rezsicsökkentés kivezetése.

2008-hoz hasonlóan most is fenyeget az államcsőd réme, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat - mondta az ATV-ben Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter. Mint kifejtette, a magas inflációt a háborús helyzet csak súlyosbította, szerinte azt a kormány gazdaságpolitikája idézte elő.

A nevéhez fűződő kiigazítási csomag kapcsán arról beszélt, bár azáltal "megszorító emberként" híresült el, de az 1995-ös intézkedésekkel helyrehozták a gazdaságot, megmondták az embereknek, hogy mire készülhetnek, addig kell nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Hozzátette, akkor még Magyarország nem volt az EU tagja, úgyhogy nem is volt remény külső támogatásra.

A volt miniszter három pontban foglalta össze, mivel lehetne jelenleg enyhíteni a gazdasági problémákat:

  • véget kell vetni a rezsicsökkentésnek, ami részben megvalósult, csak a rászorulókat kellene támogatni,
  • véget kell vetni a benzinárstopnak, mert hiányhoz vezet, és a feketepiacot erősíti,
  • és véget kell vetni a katás adózásnak, amibőlmára amúgy is kiszorult a legtöbb vállalkozó.
Címkék:
kata, rezsicsökkentés, infláció, gazdaság, államcsőd, uniós támogatás, pénzügyminiszter, benzinárstop,