Megszólalt az államtitkár: folyamatos a gázellátás, jó a magyar gáztározók töltöttsége

MTI2022. július 19. 11:00

Folyamatos a gáztározók feltöltése, az ország gázellátása biztosított, ahogy eddig is - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a köztelevízióban.

Menczer Tamás az interjúban azt mondta, hogy a tározók töltöttsége - kapacitásukhoz mérten - 44-45 százalékon áll, míg az ország éves fogyasztásához képest ez az arány meghaladja a 26 százalékot. Az európai töltöttségi átlag 15 százalék alatt van - fűzte hozzá. A kabinet azzal bízta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy intézkedjen 700 millió köbméter, a már meglévő szerződéseken felüli gáz beszerzéséről. A miniszter ezt a munkát folyamatosan végzi, ezt a mennyiséget még be tudnák tárolni a tározókba.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az őszi és a téli hónapokra a gáztározók telitettsége megfelelő lesz. Az Északi Áramlat-1 gázvezeték leállásáról Menczer Tamás megjegyezte, hogy a helyzet súlyos, mivel Oroszország már a vezeték karbantartási munkálatainak kezdete és a szállítás felfüggesztése előtt is 40 százalékra korlátozta a kapacitást.  A munkálatok hivatalosan július 21-ig tartanak a vezetéken, de jelenleg senki nem tudja, hogy a határidő után valóban megindul-e a gázszállítás, és ha igen, mekkora mennyiségben - mondta az államtitkár.

Magyarországra két irányból érkezik az orosz gáz: a déli gázfolyosón - Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül - 3,5 milliárd köbméter jön, míg Ausztria felől további egymilliárd köbméter - közölte Menczer Tamás. Úgy fogalmazott, hogy most arról folynak a tárgyalások, hogy a teljes orosz gázmennyiséget átirányíthassák a déli gázfolyósóra. Hangsúlyozta, hogy az európai gázfelhasználás 40-50 százaléka orosz forrásból származik, tehát ezt nem lehet az egyik napról a másikra kiváltani.

Címkék:
gáz, földgáz, orosz, gázellátás, államtitkár, menczer tamás, energiaválság, orosz-ukrán háború, rezsiemelés,