Több százezren járhatnak rosszul az új KATA-rendszerrel: már ma elfogadhatják a módosítást

Pénzcentrum2022. július 12. 08:48

Tegnap jelentette be a kormány, hogy benyújtotta a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvénymódosítást, amelyet ma kivételes eljárásban el is fogadhat az Országgyűlés. Ezzel pedig a jövőben kizárólag a lakosságot saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül kiszolgáló főállású egyéni vállalkozók adózási formája lesz a kata. Ruszin Zsolt adószakértőt kérdezte a 24.hu a változásokról.

A hétfőn benyújtott kormánymódosításról a mai napon fog dönteni az Országgyűlés soron kívül. Ha elfogadják a javaslatot, akkor többszázezer katás vállalkozó bajba fog kerülni, ugyanis abból a körülbelül 400 ezer emberből, akik ezt az adózási formát választották mindössze százezren lehetnek azok, akik csak a lakosságnak szolgáltatnak. A legrosszabbul pedig a szellemi foglalkozásokat űző szabadúszók, grafikusok, ügyvédek, egyetemi oktatók, állatorvosok járhatnak, akik mellett sokaknak mostantól még több terhet kell befizetniük, vagy egyenesen új munka után kell nézniük.

A szakértők szerint biztos, hogy továbbra is a katások szolgáltathatnak majd a legolcsóbban, de nagyon sokan ki fognak esni közülük. Nemcsak azok, akik kizárólag szervezeteknek, vállalkozásoknak számláznak, hanem azok is, akiknek zömében lakossági ügyfeleik vannak, de dolgoznak cégeknek, vállalkozásoknak is. Ruszin Zsolt adószakértő szerint viszont a taxisokhoz hasonlóan fognak még kapni szakmák engedményeket, hiszen a koronavírus járvány alatt is a katázó taxisok voltak azok, akik először adómentességet kaptak.

Számos szakma azonban biztosan kiesik a katázásból a szakértő szerint: a kreatíviparban dolgozók (színházak, filmesek, sminkesek, fodrászok, grafikusok), egyetemi óraadók, különböző szellemi foglalkozásokat végző szabadúszók, de akár a takarítók is. De, ahogyan Ruszin Zsolt is kiemelte, az állatorvosok sem katázhatnak többé.

Angyal József adószakértő pedig egyenesen tragédiának nevezte a tervezetet: szerinte ez az első lépés ahhoz, hogy megszüntessék teljesen a katát. A szakértő nem érti, hogy miért zárták ki többek között a nyugdíjasokat, de az is probléma, hogy aki főállásban katás marad, annak rendkívül alacsony, alig minimálbér feletti lesz a nyugdíja.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pedig a Világgazdaságnak mondta el, hogy szerinte a fenti okokból kifolyólag jelentősen csökkenni fog a katás adózói kör, de véleménye szerint „a most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról”.

Címkék:
kata, országgyűlés, javaslat, szakértő, törvényjavaslat, módosítás,