Tovább gyűrűzik a napelempara Magyarországon: ezt mindenkinek tudnia kell, aki így termel magának

Pénzcentrum2022. július 6. 18:30

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az EU-SOLAR Nyrt.-vel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdetheti a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.

A GVH szerdai tájékoztatása szerint a vállalkozás megtévesztően állíthatja, hogy a "Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva" elnevezésű állami pályázatok előkészítését költségmentesen végzi, a nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint ugyanis a fogyasztók díjat fizetnek ezért, amelynek visszatérítésére később sincs lehetőség.

A cég emellett szintén megtévesztően utalhat az ingyenességre, az önerő hiányára, illetve a 100 százalékos támogatottságra, a fogyasztóknak ugyanis vélhetően nemcsak a pályázat előkészítésével összefüggő díjakat kell maguknak állniuk, hanem önerőt is kell fizetniük, ha beruházásuk nem fér bele a támogatási keretbe - jelezte a versenyhivatal.

A GVH hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A napenergia a fenntartható energiatermelés fontos eszköze, ezért hatósági figyelmet érdemel, ha a lakosság zöld átállását segíteni hivatott pályázati támogatások felhasználása során torzul a fogyasztók döntéshozatala - fejtette ki a közlemény szerint Bak László, a GVH elnökhelyettese.

Címkék:
büntetés, gvh, napelem, eljárás, fogyasztók, megtévesztés, pályázatok,