Ne reménykedjünk: nem mostanában lesz drasztikusan olcsóbb a kőolaj

Pénzcentrum2022. április 1. 16:28

Az Ukrajnában zajló katonai konfliktus és az Oroszországgal szemben érvénybe léptetett szankciók nagy felfordulást okoztak a piacokon, többek között a nyersanyagoknál is. A K&H alapok kezelőjének szakértője szerint tartósan magasban maradhatnak az árak, drága maradhat például az olaj. Európa orosz energiafüggőségének csökkentése érdekében tett lépések miatt komoly lehetőségek lesznek befektetési szempontból a zöld és fenntartható megoldásokban.

Teljesen új befektetési forgatókönyvek készültek világszerte, miután február végén Oroszország fegyveres konfliktusba került Ukrajnával. Emiatt a nyersanyagok jelentősen drágultak, felfordulás volt az energiapiacokon, jelentős ingadozás-zuhanások volt a részvénytőzsdéken. A K&H alapok kezelője szerint egy hónappal a fegyveres konfliktus kitörése után valamelyest nyugodtabbá vált a környezet, de a konfliktus gazdasági hatásai elhúzódóak lehetnek.

“A mostani környezetben arra számítunk, hogy az energiahordozók és általában a nyersanyagok ára a jelenlegi magas szinteken stabilizálódhat, tehát tartós lesz ez a hatás. Fontos azonban látni, hogy jelentős dráguláson vannak túl a nyersanyagok, így óvatosan kell bánni a nyersanyag befektetésekkel és alapokkal” - mondta Bánhalmi Gábor a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája.

A konkrét árfolyamokat ismertetve azt mondta, hogy a különböző nyersanyagok közül

  • az olaj árfolyama idén 40 százalékkal emelkedett,
  • a gáz ezzel párhuzamosan 50 százalékkal drágult,
  • az ipari fémek közül az alumínium, a cink, a nikkel 15-55 százalékos áremelkedést mutatott.

A szakember szerint a krízis miatt sok európai ország lépéseket tett annak érdekében, hogy csökkentse az orosz energiától való függőségét. Emiatt hosszabb távon komoly lehetőségei lesznek a zöld- és a tágabb értelemben vett fenntartható befektetéseknek.

Címkék:
gáz, drágulás, konfliktus, olaj, nyersanyag, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború,