Megszűnhet az ingyenes készpénzfelvétel Magyarországon? Új szintre léphet a bankók elleni háború

Horváth Zsolt Benjámin2021. november 18. 10:39

Minimálisan romlott a magyarok öngondoskodási hajlandósága 2020-ról 2021-re, annak ellenére, hogy nagyobb arányban javult és kisebb arányban romlott a lakosság anyagi helyzete. A járvány rányomta a bélyegét a megtakarítási igényekre, sokan kényszerültek a tartalékaik felélésére.    

Már több mint 10 éve prezentálja az OTP öngondoskodási indexét. Ez alatt a 10 év alatt elképesztő technológiai fejlődés ment végbe. Még kihatott ránk a 2008-as gazdasági világválság és most a Covid járványé is. Az Index értéke egyébként stabil. 1 pontot esett idén, a tavalyi egy éves emelkedés után.  A lakosság 45 százaléka a felmérés szerint legalább időnként tart otthon nagyobb összeget. Erre a legfőbb indok, hogy legyen kéznél pénz ha szükséges (90%).- kezdte a kutatás eredményeinek ismertetését Kovács Antal, az OTP Bank Retail divíziójának vezérigazgató-helyettese

A 2021-es Öngondoskodási Indexen 34 pontot értek el a válaszadók, míg 2020-ban 35 pont volt az eredmény. Ez enyhe romlást jelez a lakosság megtakarítási hajlandóságában.

Idén is fontosnak tartottuk, hogy megvizsgáljuk a járvány hatását a tavalyi után az idei évben is. A számokon látszik a gazdasági kilábalás. Ahol csökkent a háztartás jövedelme azok 83 százaléka visszább vette a költéseket. Csak 57 százaléknak kellett a megtakarításaihoz nyúlni.

A vizsgált háztatások 37 százaléka most fontosabbnak gondolja, mint korábban, hogy legyen otthon megtakarított pénze.

Sokan vannak akik mostanra többet költenek, mint a járvány előtt. 21 százalék élelmiszerre, 13 százalék ruhákra, 11 százalék pedig szórakozásra, kikapcsolódásra költ többet. Visszajelzéseik miatt viszont ennek elsősorban a drágulás az oka, tehát a nyugati országokban népszerű, úgynevezett "bosszúköltés" nem jellemző a magyarokra.

A járvány hatására a megkérdezettek 18 százaléka fontosabbnak tartja, hogy le3gyenek megtakarításai. 21 százalék tervez életbiztosítás, 23 százalék lekötött bankbetétet, 19 százalék tenné lakástakarékba és 27 százalék egészségpénztárba.

A járvány hatására nem kerültünk közelebb a nyugdíjparadoxon megoldásához. Az emberek 76 százaléka továbbra is tisztán állami feladatnak érzi a nyugellátást, viszont nagy arányban gondolják úgy, hogy az állami nyugdíj nem lesz elég (63%). Szomorú, hogy 26 százalék azt válaszolta, hogy nem tudja, miből fog élni idős korában. - árulta el a kutatás eredményeire alapozva Kovács Antal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pénzügyi tudatosság hiányzik

Magyarország egyébként a fogyasztók megtakarítási szándékát tekintve az európai középmezőnyben van. Az emberek viszont a pénz nagy részét folyószámlán tartják, aminek semmilyen hozama nincs. Ezt az emberek is tudják, de nagyon nehéz őket meggyőzni, hogy a pénzüket tegyék akár állampapírba. Félelmeik közé tartozik, hogy nem férhetnek hozzá elég gyorsan a pénzükhöz, de ez ma már nem igaz - mondta el Kovács Antal

Az attitűd nem egy egyszerű hozzáállás a kérdésekhez, hanem egy komplex viszonyulás. Valójában ez három komponensből áll. Az egyik a racionális komponens, de az attitűdök racionális komponense mellett ott van az érzelem. Ide tartozik, hogy félünk a járványtól, vagy hogy tartunk attól, ha nem tartjuk kezünkben a pénzünket. Emellett pedig ott a cselekvés - ismertette a magyarok pénzügyi rugalmatlanságának lehetséges Dúll Andrea, környezetpszichológus szakértő.

A magyar fiatalok jóval tudatosabbak már pénzügyi területen. A fiataloknál jelentősebb sikereket is érünk el, mint a tradicionális, az átlagnál idősebb OTP-s ügyfélkörben. Hozzájuk könnyen lehet szólni a digitális eszközökkel.

A készpénz visszaszorítása már régóta foglalkoztatja az államot és a pénzintézeteket is, hiszen a párnacihában tartott megtakarítás sok szempontból előnytelen, nem infláció követő, nem kamatozik - Véli Kovács Antal.

A fiataloktól ma már megszoktuk azt, hogy "visszatanulunk" tőlük. A jó tanár is nem csak adja, hanem nyeri is az információt gyermekektől. Egy kicsit ilyen ez a készpénzes dolog is. Hogy mennyire tudja az ember látni azt, hogy a mobiltelefonja is alkalmas fizetésre, abban a fiatalok segíthetik az időseket. Fontos az előnyeit az egyiknek érzékeltetni és nem szabályozásokkal kényszeríteni az embereket. Az edukáció a kulcs - replikálta Dúll Andrea.

Ahogy az emberek gondolkodnak. Hogyha jön egy politikai, egy gazdasági változás, ezekkel szemben az emberek úgy érezhetik, a paternalista szemlélet egy nagyobb biztonságot ad. Arról kell edukálni az embereket, hogy az emberek forrásokat keressenek, azokat összevessék és ez alapján próbáljanak dönteni - árulta el már újságírói kérdésre ezután Dúll Andrea.

Címkék:
öngondoskodás, készpénz, bank, otp, kutatás, otp bank, sajtótájékoztató,