Ezt az ágazatot nem döntötte be a járvány: hasítottak a cégek, nőtt a forgalom

MTI2021. november 10. 19:30

A Magyarországon üzemelő webáruházak 43 százalékának nőtt, és mindössze 12 százalékának csökkent a forgalma a koronavírus-járvány kirobbanása óta - közölte a Shoprenter szerdán az MTI-vel 707 hazai webáruház tulajdonos válasza alapján készült 2021. évi 14. Nagy webáruház felmérésének megállapítását.

A felmérés szerint a legnagyobb veszteséget azok szenvedték el, akik a turizmusra építettek, míg a forgalomnövekedés szempontjából kiemelkedőek voltak az elmúlt időszakban azok a területek, amelyeket a koronavírus-járvány hozott kedvező helyzetbe, ilyen például a számítástechnika, a hobbi jellegű termékek köre.

A felmérésben résztvevők 43 százalékának nőtt, 20 százalékának nem változott a forgalma a járvány alatt, a válaszadók 24 százalékának pedig akkor még nem üzemelt a webáruháza. Mindössze a megkérdezettek 12 százalékának csökkent valamelyest vagy jelentősen a bevétele.

Kulcsár István Róbert, a cég egyik alapítója a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a 707 webáruház 43 százaléka rendelkezik offline üzlethelyiséggel, és hangsúlyozta: az online és az offline között erős szinergia van, ami a többcsatornás értékesítésre ad lehetőséget.

A kutatást végző Shoprenter jelenleg 60 munkavállalót foglalkoztat, hatezer áruházat bérelnek tőlük. 2020-ban ezeken a webshopokon összesen 6,5 millió rendelés volt 158 milliárd forintos értékben. A cég indulása óta a Shoprenteres webáruházakban összesen már 500 milliárd forintnyi rendelés volt.

Címkék:
cég, webshop, járvány, online, koronavírus, forgalom, nyereség,