Ebből óriási katasztrófa lehet: ez az alapanyag szinte mindenhez kell, és most iszonyatosan megdrágult

MTI2021. szeptember 10. 19:33

A hét eleje óta töretlenül nő az alumínium tőzsdei jegyzése, miután a világ második legnagyobb bauxittermelőjének számító Guineában továbbra is bizonytalan a belpolitikai helyzet a hétvégi puccs után. Áremelő hatása van annak is, hogy Kínában környezetvédelmi megfontolásokból csökkentették az alumíniumtermelést.

Az alumínium ára tonnánként 2915,50 dollárra, az elmúlt 13 év  legmagasabb szintjére emelkedett pénteken a londoni fémtőzsdén (LME) három hónapos határidőre, a hét eleje óta mintegy 10 százalékkal nőtt a jegyzés.

Az alumínium 2008 februárjában érte el eddigi történelmi csúcsát, a tonnánként 3070 dollárt.  Guinea a világ második legnagyobb bauxittermelője, tavalyi termelése 82 millió tonna volt, ami a globális termelés 22 százaléka. Az ország bauxitkészletét szakértők 7,4 milliárd tonnára becsülik, ez a legnagyobb a világon. 

Guinea Kína legnagyobb bauxitszállítója. A nyugat-afrikai ország két legnagyobb bauxitbányászattal foglalkozó cége közül az egyik, a Societe Miniere de Boke (SMB) részben kínai tulajdonban van. Az orosz Ruszal, amely a világ harmadik legnagyobb alumíniumipari cége a kínai Chinalco, illetve a Hongqiao után, három bauxitbányával rendelkezik Guineában. Ebből a három bányából származik a Ruszal tavalyi teljes bauxittermelésének mintegy fele, 7,435 millió tonna. A nyugat-afrikai országban, ahol a hazai össztermék (GDP) 35 százalékát a bányászat adja, a bauxit mellett gyémántot, vasércet és aranyat is bányásznak.

Címkék:
drágulás, ipar, árdrágulás, alumíniumgyártás,