Nincs új a nap alatt: ismét alapkamatot emelt az MNB

Pénzcentrum • 2021. augusztus 24. 14:02

1,5 százalékra emelte az alapkamatot mai ülésén a Monetáris Tanács.    

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2021. augusztus 25-i hatállyal, 1,5%-ra emelte a jegybanki alapkamat mértékét. Ez ismét 30 bázispontos emelést jelent az előző hónapihoz képest.

 Mint ismeretes az alapkamatot az MNB először júniusban 0,6-ról 0,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a tanács és 15 bázisponttal, az alapkamattal megegyező szintre emelte az egyhetes betéti kamatot is. Már akkor bejelentették, hogy nem csupán egyszeri monetáris szigorításról van szó, kamatemelési ciklus kezdődött, amely addig tart, amig az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba.

„A Monetáris Tanács egybehangzó érvelése szerint az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak”, ezért „indokolt a kamatemelési ciklus határozott lépéssel történő folytatása. A tanácstagok egységesen kiemelték, hogy havi ütemben kell végrehajtani a kamatemeléseket. Hozzátették, hogy a júliusi lépésköz irányadó lehet az augusztusi döntést illetően”

-derült ki a júliusi MNB kamatdöntési jegyzőkönyvből. A mostani emelés tehát nem sokaknak okozhatott meglepetést. A kamatemelési ciklus pedig az ígért módon, havi lépésekben halad előre, így júliusban a monetáris tanács 1,2, most pedig 1,5 százalékra emelte az alapkamatot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elmúlt hetekben Virág Barnabás alelnök többször jelezte, hogy a júniusi döntés „meghatározó” lesz a következő hónapok kamatemelését illetően. Ebből az eddigiek alapján arra lehet következtetni, hogy havi 30 bázispontos ütemben folytatódhat a szigorítás legközelebb szeptember 21-én.

Az eddigi nyilatkozatok pedig azt jelzik, hogy a Monetáris Tanács szeptemberben is 30 bázispontos emelésben gondolkodik és a ciklust a szeptemberi átfogó értékelés eredményei ismeretében addig akarja folytatni, amíg az inflációs kockázatok kiegyensúlyozottá válnak, illetve tartósan visszatér a 3%-os középtávú inflációs célra a pénzromlás éves üteme.

Címkék:
mnb, alapkamat, infláció, jegybanki alapkamat, monetáris tanács, alapkamat emelés,