Új forintérmeket adnak ki Magyarországon: így fognak kinézni

Pénzcentrum • 2021. augusztus 3. 09:33

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent MNB elnöki rendelet értelmében a jegybank – a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából – 5 forintos címletű érméket bocsát ki, hat különböző előlappal. A forint történetének legnagyobb példányszámban forgalomba hozott forgalmi érme emlékváltozatai lesznek ezek.  

A Matolcsy György által jegyzett rendelet szerint a kibocsátás időpontja augusztus 3. Az érmék réz (75%), nikkel (4%) és cink (21%) ötvözetéből készültek, súlyuk 4,2 gramm, átmérőjük 21,2 mm, peremvastagságuk 1,6 mm, szélük sima - tartalmazza a rendelet.

Az érmék előlapján, a középmezőben a „FORINT” szó egy-egy betűje – az „F”, az „O”, az „R”, az „I”, az „N” vagy a „T” betű – látható, a háttérben a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri épülete homlokzatának egy-egy részletével. Az érmék szélén található gyöngysorszegélyen belül, köriratban, fent a „75 ÉVES A FORINT” felirat, lent a „MAGYARORSZÁG” felirat és a „2021” verési évszám olvasható - mondja ki a rendelet, melynek harmadik paragrafusából az is kiderült: az érmékből 12 millió - változatonként 2 millió - darab készíthető.

A jegybank egyébként közleményt is kiadott hétfőn az új érme kibocsátásáról. Az érmék, megfelelő sorrendbe helyezve, a FORINT szót formálják, illetve mozaikként a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházát jelenítik meg. 

Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat majd.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Arra is kitér az MNB, hogy a forint történetének legnagyobb példányszámban forgalomba hozott forgalmi érme emlékváltozatai lesznek ezek. A különleges ötforintosok a kibocsátást követően – a készpénzforgalmi igényekhez igazodóan – fokozatosan terjednek majd el a forgalomban.

Címkék:
mnb, jegybank, forint, érme, rendelet, nemzeti bank,