Kamatemelés: az elemzőket kicsit sem lepte meg a lépés, a mértéke annál inkább

MTI2021. július 27. 17:15

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték a nyilatkozó szakértők a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően.

A testület az alapkamatot 1,20 százalékra, a betéti kamatszintet 0,25 százalékra, a hitelkamatot 2,15 százalékra emelte. A Századvég makrogazdasági elemzője szerint az 5 százalék feletti infláció miatt számítani lehetett a módosításra, csak a mértéke volt kérdéses. Molnár Dániel úgy véli, a jegybanki döntés erősítheti a forint árfolyamát, de az inflációt jelenleg elsősorban az olajár tavalyi bezuhanása miatti bázishatás, és a gazdaság újraindulása alakítja, inflációs hatásokat ezért csak középtávon vár az intézkedéstől. A bázishatások kifutásával, és a keresleti-kínálati egyensúlytalanságok oldódásával az infláció mérséklődhet, de az MNB beavatkozására továbbra is szükség lesz. Az újabb szigorítások mértéke és üteme a körülmények alakulásától függ, változás szeptemberben, az új inflációs előrejelzéssel egy időben várható megint - tette hozzá.

Júniusban az infláció a vártnál magasabb lett, és az inflációs kockázatok is nőttek - írta a kamatemelés lehetséges okairól Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője szerint a keddi döntés azért sem meglepő, mert az MNB korábbi üzenetei már előkészítették a bejelentést, és a jegybanki jelzésekből kamatemelési ciklusra is lehet következtetni. A szakértő az év végére 1,50 százalékot vár, de hangsúlyozta, hogy a kamatemelések időszaka várhatóan 2022 elejére is áthúzódik, az alapkamat 1,75 százalékon állhat meg. A szakértő az erősödő inflációs nyomás miatt számít újabb jegybanki szigorításra. A szolgáltatások és a nyersanyagárak jelentősen drágultak, a munkaerőhiány miatti bérnövekedés pedig szintén magasabb inflációt okozhat - tette hozzá.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az alapkamat 30 bázispontos emelése meghaladta a piaci várakozásokat. Varga Zoltán szintén erősödő inflációra számít a következő hónapokban, kiemelve a szolgáltatások drágulását, de hangsúlyozta, hogy a bázishatások kifutásával a harmadik negyedévben már gyengülhet az inflációs nyomás. A jegybank 2022 elejére várja az inflációs toleranciasáv elérését, az év közepére pedig az infláció stabilizálódását - tette hozzá.

Címkék:
mnb, alapkamat, infláció, kamatemelés, döntés, szakértő,