Közel a megegyezés? Már eladná a tulajdonos az államnak a Budapest Airportot

Magyar Nemzet2021. július 12. 09:03

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Mint írják, tárgyalások kezdődtek a magyar kormány ajánlatáról. Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A lap iparági forrásokból úgy értesült, hogy nem utasították vissza, mint korábban, de a pia­ci érték alattinak ítélték meg.

Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről. Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő.

A magyar állam ismét többségi tulajdont szerezne a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető cégben. Nyilatkozataiban Palkovics László világossá tette: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalapnak nem igazán fontos, hogy modern, kulturált légikikötővel járuljon hozzá a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez - írta a lap.

Címkék:
állam, repülőtér, ferihegy, budapest airport,