Éledezik a külkereskedelem: válság előtti szinten az export és az import értéke is

Pénzcentrum2021. július 2. 15:31

Áprilisban az export euróban mért értéke 74,1 százalékkal, az importé 52,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi exporttöbblet 914 millió euróval 347 millió euróra javult tavaly áprilisihoz mérten - közölte pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az áprilisi exporttöbblet 26 millió euróval nagyobb lett az első becslében közöltnél. Az előző hónaphoz képest az export 11,4 százalékkal, az import 7,2 százalékkal csökkent. 2019. áprilisához viszonyítva ugyanakkor a kivitel 9,7 százalékkal, a behozatal 8,1 százalékkal nőtt. Áprilisban a gépek, szállítóeszközök exportja 121,2 százalékkal meghaladta a tavalyi mélypontot, de 10,5 százalékkal nagyobb volt a két évvel ezelőttinél is, bár márciushoz képest 13,8 százalékkal csökkent. A feldolgozott termékek kivitele 40,3 százalékkal nőtt az egy évvel és 8,4 százalékkal a két évvel korábbihoz mérve, de 8,7 százalékkal elmaradt  a márciusitól. Az élelmiszerexport  tavaly áprilisban csak 3,4 százalékkal esett vissza, ehhez képest idén 13,4 százalékkal nőtt, és 9,5 százalékkal haladta meg a két évvel korábbit, bár márciushoz képest 13,1 százalékkal visszaesett.

A gépek, szállítóeszközök áprilisi importja 82,1 százalékkal szárnyalta túl a tavalyit és 15,2 százalékkal a két évvel korábbit, de a márciusi szinttől 7,3 százalékkal elmaradt. A feldolgozott termékek behozatala tavaly áprilishoz mérve 29,2 százalékkal 2019. áprilisához képest 9,3 százalékkal nőtt, az élelmiszerimport 14,4 százalékkal volt kevesebb a márciusinál, és 0,6 százalékkal a 2019. áprilisinál, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 13,8 százalékkal nőtt. Az energiaihordozók importja euróban számolva 73,4 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit és 6,4 százalékkal a márciusit.

Az év első négy hónapjában az export 17,7, az import 13,3 százalékkal nőtt, az exporttöbblet 2,927 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 1,284 milliárd euróról.

A gépek, szállítóeszközök kivitele 23,4 százalékkal, importja 19,6 százalékkal nőtt, ezen belül a járműexport és az import 27,8, illetve 27,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A feldolgozott termékek kivitele 12,5 százalékkal, importja 8,8 százalékkal nőtt a múlt év első négy hónapjához viszonyítva az élelmiszerexport 3,5 százalékkal nőtt,  az import 3,2 százalékkal csökkent.

Címkék:
ksh, import, export, millió, termékek,