OTP, MOL, Richter: árgus szemekkel várják a befektetők az MNB döntését

MTI2021. június 20. 09:59

Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 117,72 ponton zárt pénteken, 728,12 ponttal, 1,49 százalékkal alacsonyabban az előző heti záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 67,14 milliárd forint volt, a múlt heti 73,83 milliárd forint után. A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: bár a héten rekordmagasságban is járt a BUX index, a hetet 1,49 százalékos csökkenéssel zárta.

A gyengüléshez hozzájárult, hogy a nemzetközi piacok negatívan fogadták az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai ülésének döntéseit, amit a monetáris szigorítás jeleként értékeltek. Az sem tudta pozitív sávban tartani a BÉT-et, hogy a forint az euróval szemben mintegy 2 százalékkal, a dollárhoz képest közel 4 százalékkal gyengült a héten.

A magyar piacon várják az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntését is.

Az Equilor elemzője szerint csökkent a valószínűsége a vártnál nagyobb kamatemelésnek, miután Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja hétfői nyilatkozata szerint meg kell találni az egyensúlyt a monetáris szigorítással. Amennyiben túl lassan haladnak, növelnék az inflációs kockázatokat, amennyiben azonban túl gyorsan, az alááshatja a gazdasági növekedést. Kamatemelésekre az inflációs jelentések megjelenésével egy időben kerülhet sor, negyedévente.

  • A héten a Magyar Telekom árfolyama 0,12 százalékkal csökkent, 422 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 720 millió forint volt.
  • Az OTP 1,06 százalékkal csökkent a héten, pénteken 16 385 forinton zárt, heti forgalma 39,13 milliárd forintot tett ki.
  • A Mol árfolyama 4,84 százalékkal csökkent, 2320 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 14,05 milliárd forintot.
  • A Richter árfolyama 0,06 százalékkal emelkedett, 8280 forinton fejezte be a hetet, forgalma meghaladta a 10,02 milliárd forintot
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3789,98 ponton zárt, ami 2,09 százalékkal, 77,56 ponttal magasabb a múlt heti értékénél.
Címkék:
otp, magyar telekom, telekom, richter, heti összefoglaló, bux, mol részvény, richter gedeon részvény,