Lezárult 15 magyar devizahiteles ügye: előkerült egy reménykeltő szempont

MTI2020. február 6. 08:30

Eddig tizenöt magyar devizahiteles ügyet zárt le az Európai Unió bírósága, amely előtt egy tavaly decemberben indult eljárásban új jogi megoldás jelent meg a devizahitel témakörében - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap kérdéseire válaszolva a luxembourgi székhelyű ítélkező fórum sajtóosztályának magyar munkatársa, Lehóczki Balázs elmondta, hogy a Győri Ítélőtábla tavaly decemberben kérte a luxembourgi testülettől az uniós jog értelmezését. A magyar bíróság kérdést intézett az uniós testülethez, az ilyen - úgynevezett előzetes döntéshozatali - eljárás pedig általában másfél évig tart - közölte.

Lehóczki Balázs felelevenítette a 2014-es úgynevezett Kásler-ügyet. A per nyomán alakult ki az a hazai álláspont, hogy az árfolyamrés alkalmazása semmis. Fontos elem volt, hogy a szerződésekből kieső árfolyamok a fogyasztó érdekében pótolhatók. Nem maradhattak a továbbiakban életben azok a szerződéses feltételek, amelyek más árfolyamot határoztak meg a kölcsön folyósításakor az adóst megillető, és mást a törlesztőrészlet címén a banknak járó summa kiszámításához - a magyar parlament 2014-ben törvényt fogadott el a kérdésben, ennek nyomán a jegybank deviza-középárfolyamai kerültek a hazai kölcsönmegállapodásokba - olvasható a cikkben.

A mostani ügy ezen a mozzanaton alapul - magyarázta a jogász hozzátéve: a kérdés lényege ezúttal valójában az, érdekében állt-e a magyar fogyasztóknak, hogy új árfolyamok kerüljenek a semmis, régiek helyére. Ha ugyanis a deviza-kölcsönszerződés nem tartalmaz árfolyamot, akkor a megállapodás nem teljesíthető, ez pedig azzal a nyilvánvaló következménnyel járna, hogy nem az adósnak kellene viselnie teljes egészében az árfolyamkockázatot, nevezetesen azt a sok esetben igen jelentős anyagi terhet, ami a válság utáni időkben jelentkező árfolyamváltozás miatt őt terhelte - írta a lap. Lehóczki Balázs hangsúlyozta, hogy mindez ugyanakkor csupán elvi lehetőség. 

Jelenleg az eljárás kezdeti szakaszában járunk, a végeredmény nem jósolható meg, annyi azonban biztos, hogy új jogi megoldás jelent meg a devizahitel témakörében 

- mondta a jogász.

Címkék:
hitel, devizahitel, árfolyam, kamat, kölcsön, kockázat, devizakárosult,