Pénzcentrum • 2019. szeptember 11. 13:02
2019 első félévében az forint árfolyamától függetlenül nagyon pörgött a bevásárlóturizmus, többet utaztunk és többet költöttünk, mint korábban. A szomszédos országok közül Ausztria a legnépszerűbb, ennek az is lehet az oka, hogy ott nyelvi nehézségek sem nagyon vannak a boltokban, hiszen sok a magyar eladó.
Úgy tűnik, nem nagyon izgatta a magyar bevásárló turistákat a forint árfolyamának hullámzása, hiszen az elmúlt három esztendőben dinamikusan nőtt a bevásárlóturizmus, évről-évre többet vásároltunk a határokon túl. Pedig a weben a fotel kényelméből bármi beszerezhető a külhoni boltokból is, ha valakinek épp onnan hiányzik valami - számol be a blokkk.com
A vásárlók kalandvágya azonban erős, és egyre több alkalommal kerekednek fel bevásárolni a az országhatárokon túlra. Két és félmillió felett mozog már azoknak az egynapos kirándulásoknak a száma, amikor bevásárlási céllal kerekedtünk fel, féléves távlatban.
Árfolyam libikóka: eddig nem számított
2017 első félévében átlagosan 309 forint volt az euró, 2018 első félévében 314 forint, 2019-ben pedig 320 forint fölé kúszott az árfolyam. És úgy tűnik, ez nem vette el a magyar vásárlók kedvét attól, hogy külhonban vásároljanak. 2018 második féléve a maga 323 forintos átlagos árfolyamával sem izgatta a kiránduló vásárlókat, vitték a pénztárcájukat kifelé.
2019 első félévében is Ausztriában verték el azért a legtöbb pénzt a kizárólag vásárlási céllal felkerekedő magyar shopppingolók, bár volt némi lemorzsolódás a vásárlások értékét tekintve.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Valamennyi nagyobb bevásárló piacnak számító szomszédos országban nőtt a bevásárlások értéke 2019 első félévében, Szlovákia, Szerbia Ukrajna és Románia boltjaiban egyaránt nagyobbra nyíltak a magyar pénztárcák:
A mérleg alapján pedig 2019 első félévében összességében is tovább hízott a magyarok bevásárlóturizmusa. Kérdés persze, hogy a jelenlegi árfolyam mit hoz, vagy mennyit vihet el a bevásárlóturizmus mérlegében.