Fellázadtak a magyar orvosok: ezt már tényleg nem tehetik meg velük

Pénzcentrum2025. június 19. 09:44

A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Álmos Péter nyílt levélben kérte Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a június 17-én elfogadott törvényt, amely többek között kötelezné a háziorvosokat az ügyeleti ellátásra szerződés nélkül is, ami ellentétes a Kúria közelmúltbeli döntésével.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Álmos Péter nyílt levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz a június 17-én elfogadott, Magyarország versenyképességének javítása érdekében benyújtott törvényjavaslat miatt. A salátatörvény egyik rendelkezése kötelezné a háziorvosokat és házi gyermekorvosokat az ügyeleti ellátásra akkor is, ha nincs érvényes megállapodásuk az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) - írta az Economx.

Az ügy előzménye, hogy a Kúria nemrég a MOK által támogatott pertársaság javára döntött, kimondva, hogy a háziorvosok nem kényszeríthetők egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására. A bíróság határozata szerint a szerződés tartalmáról a feleknek közösen kell megállapodniuk, és szerződés nélkül a háziorvosok nem végezhetnek ügyeleti tevékenységet.

A kamara közleménye szerint az OMSZ budapesti regionális igazgatója a bírósági döntés ellenére azt közölte az orvosokkal, hogy szerződés hiányában is kötelesek ügyeletet vállalni, és ennek megfelelően be is osztják őket. A MOK felszólította az OMSZ-t és a kormányhivatalokat a bírósági ítéletek tiszteletben tartására.

Álmos Péter levelében kifogásolta, hogy a törvényjavaslat elfogadását nem előzte meg széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés. Rámutatott, hogy a kamara a mai napig nem kapta meg véleményezésre a javaslat eredeti szövegét. Az ügyeleti ellátásra és az egységes kórházi beléptetőrendszerre vonatkozó módosítások csak június 5-én, túlterjeszkedő módosító javaslatként kerültek benyújtásra.

A MOK elnöke szerint a törvény sérti a Polgári Törvénykönyv alapelveit, amikor a háziorvosokat szerződéskötés nélkül kötelezi az ügyeleti ellátásra. Hivatkozott a Kúria 2025. februári határozatára, amely kimondta, hogy az ügyeleti szolgálatban való kötelezettség csak a vonatkozó jogszabályok által előírt szerződések megkötése révén látható el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kamara az arcképazonosításon alapuló kórházi beléptetőrendszert is kifogásolja, amely álláspontjuk szerint sérti az egészségügyi dolgozók alapvető emberi jogait. Nem értenek egyet azzal sem, hogy a gyógyszerrendelés eddig kizárólagos orvosszakmai jogosítványát részben átruházzák gyógyszerészekre és okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolókra.

Álmos Péter arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje vissza az Országgyűlésnek újratárgyalásra, vagy forduljon az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollért, amennyiben alaptörvény-ellenesnek ítéli meg a jogszabályt.

Címkék:
egészség, Kúria, orvos, kamara, szerződés, omsz, június, beteg, magyar, ellátás, betegellátás, elnök, mok,