Újabb megszorítást jelentett be a kormány: évekig nem kapnak béremelést az orvosok, ápolók

Pénzcentrum • 2025. június 7. 17:04

Az egészségügyi ágazatban a következő két évben nem várható béremelés, és végleg leállították a Dél-Budai Centrumkórház beruházását - jelentette be Takács Péter egészségügyi államtitkár a Hetek című lapnak adott interjújában.  

Az egészségügyi dolgozók számára kedvezőtlen hírt közölt Takács Péter, amikor megerősítette, hogy 2025-ben és 2026-ban nem terveznek béremelést az ágazatban. Az államtitkár a béremelés elmaradását a családpolitikai intézkedésekkel igyekezett ellensúlyozni.

"Mivel a kollégáink túlnyomó többsége hölgy az egészségügyben, – szakdolgozóknál abszolút többségben vannak, és az orvosoknál is, főleg a fiatalok körében – azt se felejtsük el, hogy hamarosan megduplázódik a családi adókedvezmény és a háromgyerekes édesanyák, januártól pedig a 40 év alatti édesanyák válnak adómentessé. Szóval lesz keresletnövekmény az egészségügyben, csak nem pántlikázottan, hanem a családpolitika keretein belül"

– fogalmazott az államtitkár a Hetek című lap hasábjain.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy véglegesen leállították a Dél-Budai Centrumkórház fejlesztését. A projektre eddig összesen 18 milliárd forintot költöttek, amiből 4 milliárdot csak az idei évben használtak fel.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az államtitkár a beruházás leállításával kapcsolatban kifejtette: "2019-ben egy dübörgő magyar és európai gazdasággal lett volna realitása, most nincs. Kellettek volna hozzá még uniós fejlesztési források és akkor megvalósulhatott volna. Most viszont teljesen reális döntés volt a kormánytól, hogy félretette a projektet."

Címkék:
egészség, béremelés, egészségügy, államtitkár, egészségügyi dolgozók, egészségügyi béremelés, béremelések,