Pénzcentrum • 2025. február 26. 16:43
Ismeretlen betegség terjed Kongóban, amely már több mint 50 halálos áldozatot követelt. A járvány egy denevér elfogyasztása után kezdődött, és a tünetek megjelenésétől számítva mindössze 48 óra alatt végez az áldozatokkal- közölte a CNN.
Az északnyugat-kongói régióban az elmúlt öt hétben több mint 50 ember életét követelte egy rejtélyes kór, amely először három, denevért fogyasztó gyermeknél jelentkezett - közölték egészségügyi szakértők. Serge Ngalebato, a regionális megfigyelőközpontként működő Bikoro Kórház orvosigazgatója szerint különösen aggasztó, hogy a tünetek megjelenése és a halál beállta között a legtöbb esetben mindössze 48 óra telik el. A tünetek között láz, hányás és belső vérzés szerepel.
Bár ezek a 'vérzéses láz' tünetek gyakran köthetők olyan ismert halálos vírusokhoz, mint az Ebola, a dengue-láz, a Marburg-vírus vagy a sárgaláz, a kutatók az eddigi több mint egy tuczat mintavétel alapján kizárták ezeket a kórokozókat.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban január 21-én kezdődött a legutóbbi járványkitörés, amely során 419 megbetegedést és 53 halálesetet regisztráltak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája szerint a járvány Boloko faluban kezdődött, miután három gyermek denevért evett, és 48 órán belül életüket vesztették.
Afrika-szerte régóta aggályos a vadon élő állatok fogyasztása miatt az állatokról emberre terjedő betegségek kockázata. A WHO 2022-es jelentése szerint az ilyen járványok száma több mint 60 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben a kontinensen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Miután február 9-én Bomate faluban is megjelent a rejtélyes betegség, 13 esetből vettek mintát, amelyeket a kongói főváros, Kinshasa Nemzeti Biomedicinai Kutatóintézetébe küldtek vizsgálatra. Bár a minták negatívak voltak a gyakori vérzéses lázas betegségekre, néhányban kimutatták a malária kórokozóját. Tavaly egy hasonló, influenzaszerű rejtélyes betegség több tucat ember halálát okozta Kongó egy másik részén, amelyről később kiderült, hogy valószínűleg malária volt.