Végre megvan a rettegett népbetegség ellenszere? Magyarországon nem mostanában lesz elérhető

Pénzcentrum2024. március 11. 12:45

Tudósok új módszert fejlesztettek ki a szervek életkorának megbecslésére, mely lehetővé teszi azok öregedési ütemének elkülönített vizsgálatát. Ez elősegítheti bizonyos betegségek megelőzését és kezelését, bár további kutatásokra van még szükség a technológia széles körű alkalmazása előtt - írta a The Wall Street Journal.

A tudományos közösség új módszert fedezett fel a szervek életkorának megbecslésére, amely lehetővé teszi az egyes szervek korának megállapítását, hiszen az különbözhet testünk valódi korától. Egy friss kutatás szerint sok ember esetében legalább egy szerv gyorsabban öregszik, mint a többi, ami növelheti bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát.

A biológiai életkor fogalmával foglalkozó kutatások azt vizsgálják, hogyan térhet el egy személy fizikai kora a kronológiai kortól. Például egy 50 éves férfi lehet, hogy egészségileg inkább egy 53 éves, ha 51 éves szívvel és 54 éves aggyal rendelkezik.

Hamilton Oh, a Stanford Egyetem végzős hallgatója és a tanulmány egyik vezető szerzője szerint a szervek öregedése előre jelezheti bizonyos betegségek kialakulását, mint például a szívbetegségeket vagy a demenciát. A kutatás célja, hogy segítsen megelőzni és kezelni ezeket az állapotokat azáltal, hogy felhívja a figyelmet a gyorsan öregedő szervekre.

A Nature folyóiratban közzétett tanulmány bemutatta az idősebb szervek és bizonyos egészségügyi problémák közötti összefüggést. Az öreg szív hajlamosabb a szívelégtelensége, míg az üreg artériák vagy az öregebb agy összefüggésbe hozható a kognitív zavarokkal. 

A kutatócsoport fehérjékkel társította a különböző szerveket és vérminták segítségével mérte ezeknek a fehérjéknek az életkorral változó szintjét. Egy algoritmus segítségével becsülték meg egy adott személy kronológiai kora és szerveinek korai közötti eltérést.

A tanulmány eredményei szerint minden ötödik 50 év feletti egészséges embernek van legalább egy olyan szerve, amely jelentősen gyorsabban öregszik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Morgan Levine, a Yale Egyetem volt adjunktusa és jelenleg egy biotechnológiai vállalatnál dolgozó kutató szintén hangsúlyozta az individualizált előrejelzés fontosságát az öregedés során bekövetkező változások jobb megértése érdekében.

Bár ezek az eredmények ígéretesek lehetnek a jövőbeli orvosi alkalmazások tekintetében, további kutatásokra van szükség. Ben Orsburn és Dr. James Kirkland is kiemelték, hogy még sok munka áll előttünk mielőtt ezeket a teszteket be lehetne vezetni az orvosi gyakorlatba.

Ugyanakkor már most is használnak specifikus vizsgálatokat bizonyos fehérjemérések alapján a szervek állapotának felmérésére. Az új módszerrel kapcsolatos továbbfejlesztett vizsgálatok reménye szerint lehetőséget nyújthatnak arra, hogy korai stádiumban felismerjék az olyan krónikus betegségeket, mint Alzheimer-kór vagy cukorbetegség és időben kezelni lehessen őket anélkül, hogy invazív beavatkozásra lenne szükség - mondja Austin Argentieri.

Címkék:
egészség, kutatás, tanulmány, megelőzés, szív, betegségek, szervezet,