Nincs még vége: tovább hullanak a fejek a magyar kórházakban, ez állhat a háttérben

Népszava2024. február 7. 09:26

Folytatódik a 65. életévüket elért főigazgatók eltávolítása, miután decemberben mintegy két tucatnyi vezetőt állított fel egyik napról a másikra a belügyminiszter. Néhány nappal ezelőtt Flóris Istvánnal, a Budapesti dr. Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatójával közölték minden előzmény nélkül, hogy február 12-i hatállyal ével felmentik posztjáról - írja a Népszava. A lap úgy tudja, a megbeszélésen gratuláltak neki születésnapja alkalmából, majd hozzátették, hogy akkor egyben fel is mentik a vezetői posztjáról. Bár nincs kihirdetett jogszabály, miszerint 65 év felett ne tölthetné be valaki vezetői posztját, már az év végi leváltások nagy többségét is azzal indokolták, hogy érintettek elérték a nyugdíjkorhatárt.

A baleseti intézet munkatársait kedden tájékoztatták egy rendkívüli vezetői értekezleten, írják, ahol kiderült az is, hogy az intézményvezetését ideiglenesen az orvosigazgatóra bízzák, akit a a rapid váltás miatt a szabadságáról hívtak vissza. A lap érdeklődött az OKFÖ hivatalától, hogy pontosan mi áll a leváltás hátterében, valamint arról is, ha általános szabállyá vált, hogy 65 év felett nem lehet intézményvezető, de választ még nem kaptak.

Flóris István traumatológus, sebész, ortopédiai szakorvos és egészségügyi menedzser 15 évig volt két év megszakítással a baleseti intézet első számú vezetője. Két évig az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet vezette, onnan jött vissza a Fiumei útra 2022-ben. A lapnak nyilatkozó dolgozók a sok intézményi átalakulással járó zűrzavaros idők után úgy érezték, a baleseti intézet "hajója révbe ért", végre nyugodt körülmények között dolgozhatnak. Most ennek van vége - mondták.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a rapid kórházigazgató váltásokkal kapcsolatban korábban azt mondta: a kórházszövetséget is nagyon váratlanul és kellemetlenül érintette ez a döntés. Ha kérdezték volna, ő azt tanácsolta volna, hogy egy ilyen váltás semmiképpen ne előkészületlenül és semmiképpen ne az év elején történjék. A szakértő ugyan azt nem tartja túlságosan szerencsésnek, ha 80 év körüli kórházigazgatók vannak, de az emberi képességek nagyon különbözőek.

Címkék:
egészség, nyugdij, kórház, egészségügy, magyarország, átalakítás, váltás, beteg, igazgató, betegellátás, kórházak,