Óriási változás a mentőszolgálatnál: ezt a telefonszámot mindenképp jegyezd meg

MTI2024. január 31. 17:44

Február 1-jével Fejér és Pest vármegye is csatlakozik az új, egységes egészségügyi alapellátási ügyeleti rendszerhez; az ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is a 1830 - közölte az Országos Mentőszolgálat szerdán.

A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, hétvégéken és ünnepnapokon pedig egész nap hívható.

Az ügyeleti telefonszám felhívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót vagy életveszély esetén azonnal mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon - írták.

Közölték azt is, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló, 2022 decemberében elfogadott törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése.

Elsőként - tavaly februárban - Hajdú-Bihar vármegyében vezették be az új ügyeleti rendszert, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Békés, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Heves, Tolna, Csongrád-Csanád, Zala, Somogy, Bács-Kiskun, Vas és Zala vármegye is csatlakozott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hozzátették: az eddigi tapasztalatok és az ügyeleti ellátásban részesített több mint 330 ezer beteg visszajelzései alátámasztják, hogy az egységes rendszer jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja.

Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének az egyes csatlakozó vármegyékre vonatkozó részletei a www.mentok.hu/ugyelet linkre kattintva is elérhetők.

Címkék:
egészségügy, változás, mentőszolgálat, beteg, ügyelet, rendszer, telefonszám, egészségügyi dolgozók, országos mentőszolgálat, vármegye,