Súlyos betegségéről vallott Kozsó: teljesen egyedül maradt az életmentő műtét után

Pénzcentrum2024. január 28. 11:03

Általános iskolai tankönyvekből tanult meg újra beszélni és írni Kozsó, miután két agyvérzésen is átesett 2014-ben. Elmesélte, a műtét után teljesen egyedül maradt.

Általános iskolai tankönyvekből tanult meg újra beszélni és írni Kozsó, miután két agyvérzésen is átesett 2014-ben - írja a Blikk. Kómába került, aneurizmaműtétet hajtottak végre rajta, de felgyógyult a betegségből, de gyakorlatilag mindent újra kellett tanulnia. A zenész most elmondta, naponta gyakorol, hogy szebben tudjon beszélni, elfogadta a helyzetet.

A műtétem után egyedül maradtam, az akkori kedvesem elment és letojta, túl soknak érezte a terhet, ezért egyedül kellett újraépítenem magamat. Volt egy remek orvoscsapat, ők segítettek: elhozták az első, második, harmadik, negyedik osztályos tankönyveket, és úgy tanultam kimondani a betűket, mint egy hatéves. Tíz éve gyakorlok, hogy tudjam, hol tartok, az egyetemnél vagy gyermekszinten?

- magyarázta.

Címkék:
egészség, tankönyv, betegség, műtét, zenész, kozsó, agyvérzés,