Még csak most durvulhat be a járványhullám Magyarországon: egyre többen esnek ágynak

Pénzcentrum2023. december 17. 12:29

Jelentős légúti járvány van Magyarországon, amelynek hátterében döntő többségében a koronavírus áll - közölte az InfoRádióval a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke. Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos elmondta azt is, hogy országosan hetente több százezer megbetegedéssel számolnak.

Egy jelentős légúti járvány zajlik most Magyarországon - közölte az InfoRádióval Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos. Hozzátette: működik a légúti figyelőszolgálat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ keretein belül, ide érkeznek minták a háziorvosi praxisokból, amelyek megerősítik, hogy a jelenlegi légúti megbetegedések a döntő többségének a hátterében a koronavírus fertőzés igazolható. Ezt mutatják a háziorvosok által alkalmazott koronavírus gyorstesztek is.

A szakember felidézte, a 48. naptári héten több mint 250 ezer fő fordult a háziorvosokhoz akut légúti fertőzés tüneteivel, ami rendkívül magas szám, és ebben még nincs benne az a influenzajárvány okozta terhelés, amire a követő hetekben számítanak.

A védekezéssel kapcsolatban a szakember kifejtette: "az influenzaoltások felvétele még mindig nincs késő, ezek rendelkezésre állnak a háziorvosoknál, így azon 60 év feletti, illetve 60 év alatti, de krónikus megbetegedésben szenvedő páciensek számára, akik még nem vették fel ezeket a védőoltásokat, a beadatásuk feltétlenül ajánlott.

Békássy Szabolcs végül beszélt arról is, hogy a koronavírus ellen nagyságrendileg 100.000 új típusú Pfizer-vakcina áll rendelkezésre, melyek elérhetők a vármegyei irányító kórházak oltópontjain. Egy logisztikai rend kialakítása is folyamatban van: a háziorvosok is igényelhetnek az arra rászoruló pácienseiknek ezekből a védőoltásokból és ha ezt szükségesnek és indokoltnak tartják, akkor nem csupán a kórházi oltópontokon, hanem a háziorvosi praxisban is beadhatók ezek a vakcinák.

Címkék:
egészség, járvány, fertőzés, háziorvos, koronavírus, megbetegedés,