Veszélyes járvány tört ki a szomszédban: Magyarországra is átgyűrűzhet?

Pénzcentrum2023. december 6. 09:03

Több mint ezren betegedtek már meg, az ország csaknem háromnegyedében jelent meg a fertőzés.

Országos járványnak nyilvánította Romániában a kanyarót kedden az egészségügyi minisztérium, miután a regisztrált megbetegedések száma megközelítette a kétezret és a fertőzés az ország 41 megyéje közül már 29-re átterjedt.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy egyéves kor helyett már 9 hónapos kortól kezdődően beadják a gyermekeknek az első védőoltást és utólag immunizálják azokat is, akiknek a szülei nem adatták be idejében a vakcinát. Mint az ország egészégüygi minisztere elmondta, a háziorvosokat is bevonva tájékoztató kampányt indít a szülők körében az oltási program betartása érdekében. 

Az utóbbi hetekben aggasztóan megnőtt a kanyarófertőzéssel kórházba utalt gyermekek száma. A fertőzések csaknem felét két erdélyi megyéből jelentették: Maros megyében 628, Brassó megyében pedig 339 fertőzöttet tartanak nyilván. Bukarest következik a sorban 213, illetve Kolozs megye 194 fertőzéssel.    

Címkék:
egészség, járvány, fertőzés, veszély, oltás, románia, ország,