Súlyos állapotok az egyik legnagyobb pesti kórházban: jó ideje fűtés sincs, fagyoskodnak a betegek

Pénzcentrum2023. november 6. 09:16

Négyből három osztályon megoldották a fűtést, de egynél még mindig súlyos gondok vannak. Az is lehet, hogy betegeket kell elbocsátani.

Még mindig nem oldották meg a fűtés hiányát a budapesti Szent János kórház pszichiátriai osztályán - ezt tudta meg az RTL Híradója. Mint a csatornán elhnagzo,, a helyzet ahhoz képest sokat javult, hogy bő három hete még négy osztályon nem volt fűtés, mert most már "csak" a pszichiátriai osztályon vacognak a betegek.

Október közepén derült ki, hogy a kórház Diós árok utcai telephelyének négy osztályán nem működött megfelelően a fűtés, ezért átmenetileg szünetelt az akut gasztroenterológiai és pszichiátriai ellátás. Mostanra a gond már csak a pszichiátrai osztályon áll fenn, de a helyzet így is súlyos - ezt már a főorvos mondta el.

A Nyírőnek is egészen nagy számú pszichiátriája van és a Honvéd kórháznak is. 60 vagy 80 ágyas talán a János kórház, nagyjából ugyanannyi beteg, kérdés, hogy van-e ennyi üres ágy, illetve majdnem biztos, hogy nincs, tehát betegeket kell elbocsájtani

- fogalmazott Funk Sándor, a János Kórház pszichiáter főorvosa.

Címkék:
fűtés, egészség, kórház, fűtési szezon, megoldás, kórházfejlesztés, fűtéskorszerűsítés, kórházak, kórházigazgató,