Ismét áll a bál a magyar egészségügy körül: van, ahol már csak készpénzért visznek gyógyszert, ételt

Pénzcentrum2023. október 12. 09:52

Akkora a tartozás, hogy az ország rehabilitációs csúcsintézményébe már csak készpénzes fizetés ellenében szállítanak a gyógyszercégek, étkeztetők – írja a Népszava.

A lap azt írja, a szóban forgó magyarországi egészségügyi intézmények adóssága szeptemberre elérte a mintegy 100 milliárd forintot, miközben ez a tartozás tavaly ilyenkor 60 milliárd volt. „Durván egy éve nem fizetnek az egészségügyi intézmények a beszállítóknak” – jelentette be Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) az igazgatója. Azt is tudni, hogy bár a kórházi eladósodás régi probléma, a mostani helyzet lényegesen rosszabb a korábbiaknál. Szeptemberre az intézmények adóssága elérte ugyanis a mintegy 100 milliárd forintot, miközben ez a tartozás tavaly ilyenkor 60 milliárd volt.

Érzékletes példa, hogy az egykori országos rehabilitációs intézetnek, amelyet néhány éve összevontak az Országos Reumatológiai Intézettel és ma már Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT) néven működik, tavaly augusztus végén 83 millió forint adóssága volt, ami idén már 537 millió forintra nőtt. A lap azt írja, hogy egy birtokukba került dokumentum szerint az ország rehabilitációs csúcsintézményének már csak készpénz fizetés ellenében szállítanak a gyógyszercégek és étkeztetők.

Címkék:
egészség, kórház, rehabilitáció, egészségügy, kórházak, egészségügyi ellátórendszer, magyar egészségügy,