Ezért nem tudott aludni egész éjjel Kulcsár Edina: kiderült, súlyos fóbiával küzd

Pénzcentrum2023. augusztus 6. 11:33

A szombati vihar sokakat nem hagyott aludni, az ország több pontján nagy erővel, villámlással, dörgéssel csapott le. Így volt ezzel Kulcsár Edina is, akinek - mint kiderült - gyerekkora óta viharfóbiája van. A Borsnak elmondta, hogy olyannyira el tud uralkodni rajta a félelem, hogy képes belázasodni. A szombat hajnal így valóságos rémálom volt számára is, azt hitte itt a vég - írták.

Hatalmas dörgéssel, villámlással, özönvízszerű esővel érkezett meg hajnalban a vihar Budapestre és az ország nagy részére, ez sokakat tölthetett el szorongással. Kulcsár Edina is megszenvedte az extrém időjárást, ugyanis kiskora óta viharfóbiája van.

Kialakult egyfajta viharfóbia nálam, ami nagyon meg tudja keseríteni számomra a viharos órákat. A szombat hajnal rémálom volt, azt hittem, itt a vég, hallottam a dörejeket, meg amikor becsap egy-egy villám. Úgy ömlött az eső, hogy nem lehetett kilátni az ablakon

 – mondta Kulcsár Edina a lapnak. Úgy félt, hogy felkeltette férjét is, de most ő sem tudta megnyugtatni, pedig máskor sikerül neki. A szépségkirálynő magzatpózban feküdt az ágyon a kislányát, Amarát ölelve. "Szörnyű volt, ilyet azért korábban nem éltem át. Hármasban voltunk itthon, Medi is Nina az édesapjuknál voltak, ők is mesélték, hogy hogy bátrak voltak, de azért kicsit féltek" - mondta el.

A kutyánkat, Jint beengedtük éjszakára, mert bár ő kinti kutyus, természetesen őt is féltettük. Mindenesetre örülök, hogy ennek vége, de azt mondják estére újabb vihar jön, már előre rettegek!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta Edina a lapnak.

Címkék:
egészség, vihar, időjárás, zivatar, pánik, szorongás, félelem, kulcsár edina, zivatarok,