Te meg tudnál élni 58 ezer forintból? Szomorú: ennyit kap egy leszázalékolt mentőápoló 45 év után

Pénzcentrum2023. június 27. 09:15

Leszázalékoltak egy korábban 45 évig mentőápolóként dolgozó magyar férfit, aki egy beteg cipelése miatt sérvet kapott. Még nem nyugdíjas, a rokkantsági ellátása 58 ezer forint, munka nélküli lett, nem tudja, ebből hogyan lehet megélni – adott hírt a férfi kálváriájáról az RTL Híradó.

Rokkantsági ellátás címén 58 ezer forintot kap most havonta egy férfi, akit azért százalékoltak le, mert egy beteg cipelésekor sérvet kapott. A korábban 45 évig mentőápolóként dolgozó Nieberl Ferenc azt mesélte, hogy az üzemorvos javaslatára az országos mentőszolgálat megszüntette a munkaviszonyát, és ezzel be is zárult a kör, 63 évesen leszázalékolt munkanélküli lett.

Keserűségében a férfi nyílt levelet írt Orbán Viktornak, melyben többek között azt kérdezi, hogy a jelenlegi infláció mellet, hogyan éljen meg ebből az összegből. A riportban megszólal a Független Egészségügyi Szakszervezet is, szerintük az elmúlt években a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok. Ebből következhet, hogy egészségügyi dolgozók válhatnak hasonló helyzetekben védtelenné, és egyre nehezebb nekik bizonyítaniuk, hogy a munkájuk miatt szenvedtek egészségkárosodást.

(Címlapkép - Bruzák Noémi, MTI/MTVA)

Címkék:
egészség, mentők, rokkantak, leszázalékolás, mentőszolgálat, mentősök, rokkantsági ellátás, országos mentőszolgálat, mentős,