Pénzcentrum • 2023. május 16. 19:44
Szegeden 4, Budapesten 9 perc alatt ér ki egy mentőautó életveszély esetén. Ez pedig nem a hívástól, hanem a mentőautó indulásától számított idő, amivel a szakszervezetek szerint egy rendszerhibát próbálnak leplezni. Azonban a mentőszolgálat szerint a hívás beérkezésétől a helyszínre érkezésig eltelt idő nem lehet alapja a mentési sebesség mérésének, hiszen a kocsi küldése előtt számos dolgot fel kell mérni – hangzott el az RTL-en.
Országos átlagban 9 és fél perc alatt érnek ki a mentősök egy hívásra, azonban sok helyen ennél sokkal rosszabb az átlag: Pest megyében a legrosszabb a helyzet, itt 11,45 perc kell az autó indulásától a helyszínre való érkezésig, míg Baranya megyében ez 9,53 perc átlagosan, Jász-Nagykun-Szolnokon pedig 9,42 perc. A legjobb átlag Csongrád-Csanád megyében van, ahol 7,14 perc az átlag.
Ezek az adatok viszont kizárólag az életveszélyes esetekre vonatkoznak. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint ráadásul az sem mindegy, hogy ezt az időt nem a hívástól, hanem az autó indulásától számolják.
Ez azt jelenti, hogy akár a bejelentéstől a feladat kidiktálásáig, vagy a kocsi megtalálásáig akár egy, akár több óra is eltelhet
– magyarázta a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azonban Lengyel Tibor a mentődolgozók szakszervezetének elnöke szerint ők sem látnak rá a hívástól számított kiérkezési időre. Szerinte azért számolják az érkezési időt ebben a formában, hogy a rendszerhibákat kicsit el tudják fedni. Az Országos Mentőszolgálat viszont már úgy látja, hogy a hívás beérkezésétől a helyszínre érkezésig eltelt idő nem lehet az alapja az életmentési sebesség megítélésének, hiszen a kicsi kiküldése előtt számos dolgot fel kell mérni. Ilyen a beteg állapota is. Azonban sürgős esetekben azonnal indítják a mentőt.
A kiérkezési idő kezelése az elmúlt hetekben annak kapcsán merült fel, hogy sokszor súlyos esetekben is hosszú időt kell várni. Legutóbb Gálvölgyi János családja is így járt, akik 40 perc várakozás után végül elindultak autóval.