Már itt is legalizálhatják a kannabiszt: 25 grammért még nem büntetnének

MTI2023. április 12. 15:13

Az év végéig legalizálhatják a marihuána rekreációs célú használatát Németországban - derült ki Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter szerdai bejelentéséből. A maximum 25 grammnyi marihuána birtoklását, illetve három tő termesztését lehetővé tévő döntés hírét Karl Lauterbach egészségügyi miniszter is megerősítette.

A kormány egyúttal engedélyezné a kannabisz termesztését és terjesztését egyes, engedéllyel rendelkező szövetkezeteknek is. A bejelentés előtt Berlin egyeztetéseket folytatott az ügyben az Európai Bizottsággal is. Ezt követően elvetették azt az elképzelést, mely lehetővé tette volna a marihuána árusítására szakosodott boltok létesítését. A rendelkezést a német törvényhozás mindkét kamarájának jóvá kell hagynia.

Lauterbach már tavaly ősszel beterjesztett egy ilyen jellegű javaslatot, ám akkor többen aggályokat fogalmaztak meg amiatt, hogy a lépés összeférhetetlen lenne a nemzetközi és az európai uniós jogszabályokkal. Lauterbach októberben kudarcnak nevezte a kannabisz illegális kábítószerként kezelését, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltását és üldözését. Hangsúlyozta:

a kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése és a feketepiac visszaszorítása.

Németország - több más európai országgal együtt - korábban már engedélyt adott a kannabisz korlátozott, orvosi célú felhasználására.

Címkék:
egészség, kormány, európa, egészségügy, németország, drog, legalizálás, német, , kannabisz,