A COVID-nál is halálosabb népbetegség pusztított Magyarországon: rengeteg emberéletet követelt

Pénzcentrum2023. március 8. 09:30

2020-ban csapott le a covid, de nem az volt a leghalálosabb betegség abban az évben - ez derült ki egy új jelentésből.

A keringési betegségek és a rák különböző fajtái következtében sokkal több halálozás történt 2020-ban az unióban, mint a koronavírus miatt - ez derült ki az Eurostat friss jelentéséből, melyet az Infostart szemlézett. Kiderült, hogy bár az új, és addig ismeretlen vírus is több millió ember halálát okozta, a mortalitás eltörpült a két, sajnos régóta népbetegségnek számító egészségügyi rendellenesség miatt.

Mint a jelentésből kiderül, a keringési betegségek és a rák fajtái a halálozások 55 százalékát tették ki az egész EU-ban, a keringési betegségek miat meghaltak száma Bulgáriában volt a legmagasabb. Mint az Eurostat közölte: Magyarországon a keringési betegségek az összes haláleset mintegy 47 százalékát okozták, a rák a halálesetek mintegy 20, a koronavírus pedig 2 százalékáért volt felelős 2020-ban. Vagyis a keringési betegségek és a rák sokkal, de sokkal nagyobb arányban végzett a magyarokkal, mint a rettegett koronavírus.

 

Címkék:
betegség, eurostat, rák, koronavírus, betegségek, rákbeteg, halálozások, rákgyógyszer, koronavírus-járvány, keringési zavar, rákgyógyítás, rákkutatás,